Az előző bejegyzésemben esküvői előkészületen jártunk, most átmegyünk ismét Diani Beachre. A város kb. 70 km-re van a szigettől. Ma elvittük a főnökünket Peterhez, mert ott tölti az indulása előtti utolsó éjszakát. Jött velünk az egyik alkalmazott is, aki nem érezte túl jól magát és kérte, hogy vigyük be az orvoshoz. Indulás előtt Emese még tartott egy staff meetinget, ahol hivatalosan is átadta nekünk a staféta botot. Átmentünk Shimonira és már zúztunk is Diani Beachre. Az út kb. 15 km-en keresztül szép vörös földúton vezet keresztül, aminek az a következménye, hogyha letekerve hagyod az ablakot, akkor minden vörös lesz az autóban. Útközben volt időm elmélkedni. Pont ma beszéltük a férjemmel, hogy 3 hete, hogy elindultunk otthonról.

Az út előtt (bár kaptunk felkészítést) nem igazán tudtam elképzelni, hogy mire számíthatunk, persze volt valami elképzelésem. Mi a legrosszabbra voltunk felkészülve, mert úgy gondoltuk, hogy ha jobb, akkor örülünk neki. Ez be is igazolódott szerencsére. Sokkal szebb és jobb a sziget, mint amit el tudtunk képzelni. Így 3 hét után még mindig csodáljuk az óceánt, annak változásait, az ár-apály mértékét, élvezzük, hogy napi 24 órában friss levegőt szippantunk. Reggelente kiülünk a teraszra kávézni és nézzük a vizet. Mennyivel kellemesebb így kávézni, cigizni, mint a VII. kerületben. Nem tudjuk, hogy elfog-e múlni ennek a varázsa, de reméljük, hogy nem és még nagyon hosszú ideig kitart ez az érzés.

Jelenleg ez az otthonunk. Idáig bárhonnan is jöttünk haza itt, nagyon vártunk a megérkezést. Nem azért mert nem éreztük volna jól magunkat, hanem azért, mert már-már otthonunknak tekintjük a helyet. A partra megérkezve jó látni a makuti tetős kis épületet, és tudjuk, hogy percek kérdése és otthon leszünk. Természetesen továbbra is Magyarország jut eszünkbe, ha kimondjuk az otthon szót, de most átmenetileg ez lett az otthonunk, hiszen itt élünk. Az elmúlt pár hónapban költöztünk, és mivel költözés után az albérlőnk egyből be is költözött így mindig máshol húztuk meg magunkat. Így történt, hogy a férjem üzlete volt az otthonunk, egy hónapig, aztán a szüleimnél volt az otthon egy hétig, majd Zotyióka barátainknál voltunk pár napot otthon. Az otthon szerintem egy helyrajzi kérdés. Ha jól érzed magad ott ahol vagy simán lehet azt otthonnak hívni, még ha hivatalosan nem is az.

Szerintem még nem nagyon fogtuk fel, hogy mi itt fogunk élni, ez lesz az otthonunk. A szülők, tesók, barátok (az igazi barátok) persze mellettünk állnak és szurkolnak nekünk nagyon. Kicsit rossz, hogy nem tudod őket bármikor felhívni, de ezen nagyon sokat segít az internet. Így tudunk velük beszélgetni, látjuk egymást, tudunk mindenről, ami velük történik, és ez nagyon jó. Hiányoznak nekünk az otthon maradtak, de például van, aki most többet lát minket a képernyőn, mint előtte bármikor élőbenJ Tudom, hogy ez nem ugyanaz, de nagyszerű hiánypótlás.

Pont azon gondolkodtam, hogy mennyire nem zavarják itt az embert bizonyos dolgok, amitől otthon a falra tudnánk mászni. Itt a szigeten nincs áram. Mi is magunknak csináljuk az áramot. Erre van egy nagy generátorunk, és ki van egészítve nap elemmel. A generátor este megy, 1-2 órát, a napelem pedig az éjszaka hátralevő részében, üzemeltetve a ventillátorokat, lámpákat stb. Szóval egész nap nincs áram. Otthon, ha már 1 óráig áramszünet van, frászt kap az ember, mert nem tud nélküle élni. Itt ez nem baj, nem is hiányzik, mert kárpótol minket a meleg, az óceán, és az, hogy nincs stressz. Én már annyira kisimultam itt, hogy szerintem 5 hónapot simán letagadhatok a koromból.

Itt nincs McDonald’s, és társai. Ahol éltünk, ha nagyon éhes az ember bemegy megrendeli, megeszi. Itt még gáztűzhely sincs, mivel a szakács lányaink, mindent faszénen csinálnak. Tényleg mindent, a toast kenyeret, a levest, sült dolgokat. Teljesen más íze van az így elkészült kajáknak. Ebből kifolyólag sokkal egészségesebben is étkezünk. Rengeteg halat, tengeri herkentyűt, salátát, de ma például csirke pörköltet ettünk. Igaz ebben volt egy kis gyömbér is, így az alapíz mellé kaptunk még egy kis pikáns ízt is. Nagyon finom lett így, jól esett. Azt nem mondom, hogy a 3 hét alatt nem fordult meg a fejünkben, milyen jó lenne, egy kis szalámi, kolbász, szalonna, fehér kenyér hagyma kombó, de bízunk benne, hogy jönnek barátok és hoznak nekünk. A szakácslányaink mindennap reggeli-ebéd-vacsora sorral készültek nekünk. Mivel nem bírunk ennyit enni szóltunk nekik, hogy oké elég lesz a reggeli, késő ebéd. Persze nem titkolt célunk, hogy fogyjunk is egy kicsit. Így 3 hét alatt ketten már leadtunk 5 dkg-ot.

Mivel nincs áram, érthető, hogy nincs mosógép sem. Nem tudtuk, hogyan is fog működni ez a dolog. Én ki akartam hozni a nagyim mángorló készletét, de a Kite miatt erre esély sem volt. Kiderült, hogy ezt is a szakács lányok csinálják szabadidejükbe, kézzel. Mindig megbeszéljük, hogy a héten melyik nap lesz a mosás és meg is csinálják aznap. Én mondtam nekik, hogy természetesen segítek, de ők nem engedik, szó szerint elzavarnak. Kicsit furcsa érzés, hogy mos rám valaki, hiszen drága szüleimen, drága anyósomékon, és drága Veruskámékon  kívül más még nem mosott rám. Mint említettem nincs mosógép, minden egyes ruhadarabunkat, egyenként mossák ki kézzel egy műanyag vödör felé görnyedve. Le a kalappal a lányok előtt, szerintem erőn felül teljesítenek.

Mwanajabou a konyhában

Mivel harmadik országbeli kenyai tengerparton vagyunk, ezért nem meglepő módon az édes víz itt igen nagy kincs. A vizet itt a bázison egy nagy tartályba gyűjtik össze az esős évszak alatt. Idén nagyon kevés eső esett, ezért át kell menni a faluba édes vizet venni. Most nagy fürdőszoba átalakítások vannak, és mivel egy főcsap van mindenhol elzárták a vizet. Így most a zuhanyzás úgy néz ki, hogy beviszünk egy kanna vizet, azt átöntjük kisebb flakonba és már zuhanyozunk is. Persze meleg víz nincs, de az az igazság, hogy itt most 30 fok felett van a hőmérséklet, és még jól is esik hideg vízzel zuhanyozni. Otthon persze ez se nagyon tetszene, de itt ez nem téma nálunk. A fürdőszoba átalakítások során most olyan cuccok lettek beépítve, amiket nem zabál fel a sós párás levegő. Vagyis műanyag. Így most már wc lehúzásnál működhet a sós víz, és nem pazaroljuk a drága édes vizet.

Otis még fázik 30 fokban

Nagy izgalommal várjuk, hogy jöjjenek vendégek. Itt még nincs szezon, legalábbis nem a búvároknak és a kite-osoknak. Kell, egy pár hét még mire szépen letisztul a víz és a látótávolság is jobb lesz. A jobb alatt azt értem, hogy nem 8 méter. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogjuk a vendéglátást, és mindent meg fogunk tenni, azért, hogy jól érezzék magukat az vendégeink. Otthon is próbáltunk mindent megtenni azokért, akik nálunk jártak. Reméljük sikerült. A vendégeket én más ok miatt is nagyon várom. Idén szereztem meg a búvároktatói vizsgámat, azonban gyakorlatra még nem nagyon tudtam szert tenni. Első tanítványom természetesen az öcsém volt. Elvittem uszodába, ahol gyönyörűen teljesített én meg izgultam. Most már nagyon várom, hogy merüléseket vezessek, és oktassak. Erre lesz lehetőségem, ugyanis, a bázison van 2 ember akiket divemasterré kell kiképeznünk. Ezt mind angolul, úgy hogy még életükben nem tanultak fizikát. Dupla kihívás lesz, de legalább nyelvet is tanulok, és még gyakorlatom is lesz búvároktatás terén.

Összefoglalva a dolgokat, elmondhatom, hogy a kisebb akadályok ellenére, imádok itt lenni, élvezem minden percét és nagyon remélem ez még irtó sokáig ki fog tartani.

Eredeti cikket itt tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpiegy-kis-elmelkedes-az-elmult-3-hetrol/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.