tyimpike 2012.12.02. 11:37

Költözés

Az élet úgy hozta, hogy sajnos el kell hagynunk a blog.hu oldalát, mivel készítettünk egy saját weboldalt. Ezen létrehoztuk a saját kis blogunkat. Természetesen, ott is várunk mindenkit további érdekességekkel Kenyáról, illetve rólunk. Köszönjük az eddigieket blog.hu!

Új oldalunk címe: www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu

Nagy Szeretettel várunk titeket a weboldalunkon.

tyimpike 2012.11.12. 18:32

A két kis kedvenc

A mai blog bejegyzésem nem a napunkról szól, mivel a mai nap történései egyelőre titkosak, de ígérem hamarosan eláruljuk.

Ma az alkalmazottakról, vagyis konkrétan kettőről szeretnék írni. Az egyenlőség jegyében egy fiú, egy lány.

Kezdjük a lánnyal. Mwanajaburól van szó, akinek a nevét már annyiszor említettem a blogomban. Ő az egyik szakácslányunk. Azon kívül, hogy főz, még mos, takarít szóval mindent megcsinál. Ebből kitalálhattátok, hogy ő mossa a cuccainkat, ő főz ránk, és ő takarítja a kis szobácskánkat. Mi általában nem szoktuk kérni ezeket a dolgokat tőle, vagy mire eljutnánk addig, hogy kérjük már felajánlotta. A teendői mellett, egy tüneményes, okos, vicces értelmes lány, aki nagyon jól látja a dolgokat. Sokat szoktam vele beszélgetni. Mint Kenyában szinte mindenhol, így ő is a családjára költi a kis pénzét. A helyzetét megnehezíti, hogy ő az egyedüli ember, aki a családjában pénzt visz haza. Ez az ő esetében azt jelenti, hogy ki kell fizetnie a testvérei tandíját, el kell tartani anyukáját, és nagymamáját, illetve saját magát. Mivel tudjuk, hogy ő mennyit keres, illetve mi mindenre költenie, azt gondolom, hogy nagy teljesítmény tőle az, hogy soha nem láttuk még rosszkedvűnek, mindig mosolyog, a feladatait szó nélkül végzi, bármikor lehet rá számítani. Reggel mosolyogva indítja a napunkat, és este ugyanilyen mosolygósan megy haza. Közben pedig végzi a feladatát szorgalmasan. Nagyon szereti a férjem humorát, illetve a megmozdulásainkat. Legtöbbször őt is bevesszük a baromkodásba. A fizetése kevesebb mint harmada az otthoni minimálbérnek. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy kizsákmányolók vagyunk, hogy ennyire kevés pénzt adunk, mindenkit megnyugtatunk, hogy az átlagfizetés itt sokkal kevesebb ennél. Ennek ellenére, javasoltuk a tulajdonosnak, hogy legyen egy kis fizetésemelés. Erre egyből rá bólintott, így már az emelt fizut kapta meg Mwanajabu. Természetesen nagyon örült neki, és hálás volt érte, hogy ilyen jók vagyunk hozzá.

Mwanajabu most 25 éves, de olyan kis picike, és vékony a hangja, mintha 15 éves lenne. Múltkor ücsörögtünk az irodánkban, vagyis a szófán tengerparti kilátással, és halljuk, hogy valakik hangosan vitatkoznak. Először azt hittük, hogy gyerekek jöttek át a faluból és ők csapnak ilyen lármát. Hátranéztünk és kiderült, hogy a szakácslányunk ordibál. Nagyon kis aranyos volt a gyerek hangjával, én biztosan komolyan vettem volna.

Mwanajabu is a szomszédos faluban él, az anyukájával. Mivel érdekel a muszlim vallás története, és annak hagyományai, ezért állandóan faggatom. Ez annyira nem nehéz, mert mint korábban már írtam, naponta ötször van imcsi. Kérdeztem is, hogy mindig ugyanazt mondják, vagy néha beletesznek valami más szófordulatot is. Mondta, hogy mindig ugyanazt mondják. Ez úgy van, hogy van egy helyi vezető, a falu közepén van egy hangosbeszélő, a bácsi odabandukol, és félig énekelve, félig beszélve, beleüvölti a dolgokat. Ezt le is fordította nekem, nagyjából a lényege az, hogy menjél imádkozni, mert Allah hív, menjél, mert ő az egyetlen, ő áll mindenki felett. Ilyenkor Mwanajabu Otis szobáját használva elmegy imádkozni, ami kb. 5 perc.

Azt mondanom sem kell, hogy állandóan játékosan szivat minket, de főleg az uramat. Pl. vacsi előtt kijelenti, hogy most ő ebből nem eszik, ő most ezt csinálja, ő most azt csinálja. Állandóan irányitgat minket, ami elég vicces látvány. Még nálam is másfél fejjel alacsonyabb, de dirigál mindenkinek. Imádjuk. Ellenben most szerelmes, egy maszáj fiúba, vagyis kettőbe. Ennek az a története, hogy a hely színvonalának emelése érdekében a tulajdonossal közösen vettünk szobrokat. A szobroknak a kertészünk épített kis házakat, így most ők vigyáznak a házakra. Két maszáj lány, és két maszáj fiú szobrot vettünk. Mwanajabu meglátta a szobrokat és azonnal lecsapott a fiúkra. Elkezdte puszilgatni, ölelgetni őket. Mi azóta is ezzel szívatjuk, minden reggel megkérdezzük, hogy mi újság a maszáj szeretőjével, jól viselkedett éjszaka, meg masszírozta-e stb. De azt hiszem, a képeken tisztán látszik a szerelem:

IMAG0656.jpg

Mwanajabu és a maszáj szerelme

A másik ember akiről szeretnék nektek mesélni az Otis. Ő az, aki a kis hajót vezeti, ha kell, ő az aki a bevásárlásoknál segít, lista összeírás, cipelés, ő az akitől bármit kérhetünk mindent megcsinál, elintéz, ő az aki ha kell mos, ha kell segít főzni. Szóval nagyon sokrétű, sok mindenre alkalmazható emberke. nem tudsz tőle olyat kérni, amit ne tudna teljesíteni. Ha azt mondod neki, Otis szerezz nekem délutánra, egy piros hajgumit, amin katicabogár van, és egy kis szalag, az délutánra itt van. Mindenkit ismer, mind a faluban, mind a szemközti településen. Ez nagyon hasznos, bármilyen probléma esetén. Emellett természetesen segítőkész is. Tényleg bármit kérünk, megcsinálja, leszervezi, áthozza, átviszi, megvásárolja. Ehhez kell az is, hogy kikérjük a véleményét, ami szerintem nem csak itt, hanem ha nem vagy jártas valamiben, akkor alap. Elég sok mindenben kikértük már a véleményét, és így volt lehetőségünk látni azt is, hogy mennyire értelmes, és mennyire átlátja a helyzetet. Most éppen egy gödör kiásásán dolgozunk, ezért megkértük, hogy ásó embereket. Hozott is kettőt, de nem igazán haladtak sehova. Erről többet a férjem blogjában tudsz olvasni: www.andrisbekenyazik.blog.hu . A megbeszélés végén Otis majdnem elsírta magát, hogy nem sikerült jó embereket találnia. Hiába mondta nekik, hogy adjanak jó árat, és utána adunk nekik még munkát, nem értették meg. Mondtuk neki, hogy ez nem az ő hibája, nyugodjon meg. Ezen felbuzdulva vele és a kertészünkkel közösen ástuk ki a gödröt. A korall még hátra van, de már sokat haladtunk előre. Szóval emellett nagyon lelkis.

Mint írtam Otis az, aki intéz mindent, így ez azzal jár, hogy a pénzt is ő kezeli. Minden pénz átadásról természetesen készítünk elismervényt, így nem áll fenn annak a lehetősége, hogy eltűnjön bármilyen pénz is. De ez nem is fordult még elő itt soha. Ha a privi pénzükből adunk neki, hogy vegyen nekünk valamit, arról is pontosan el tud számolni. Soha nem akar átverni minket, és pont azért meg is bízzunk benne.

Emellett szintén nagyon élvezi a hülyeséget, a baromkodást, és ő imádja a férjem humorát. Állandóan röhögnek valamin, persze úgy hogy ez nem megy a munka rovására. Otis egyébként reggel 6-kor kel, és ha nincs vendég, olyan 22-23 óra körül fekszik. Megvárja, míg mi elmegyünk aludni, aztán még kijön, lekapcsolja a lámpákat, és megy egy kört. Mint írtam, neki sincs konkrét munkaköre, mindig ott segít, ahol tud. Múltkor jött 9 fő, és mivel a mási szakácslányunk beteg, egész nap a konyhában állt és főzött.

Természetesen, mint a szakácslányunknál, itt is ő tartja el a családját. Ő fizeti a testvérek tandíját, anyukáját eltartja. A megbízhatósága, a jó és kemény munkája, illetve segítőkészsége miatt ő is kapott fizetésemelést, aminek nagyon örült ő is. Az ő fizetése szerintem érdemtelenül az egyik legkevesebb volt a cégnél. Így most majdnem annyira megemeltük, mint a szakácslányét.

otis fázik.png

Otis

Összességében elmondható, hogy a 3 alkalmazottunk között (harmadik a kertészünk) nagy az összhang, segítik egymást, és jól érzik magukat egymás társaságában. Szerencsére minket is imádnak, így ez a kis csapat már 5 főre bővült. Így a munka is könnyebben megy, és mindenki jól érzi magát. Azt gondolom ez pótolhatatlan.

Az eredeti cikket itt tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpia-ket-kis-kedvenc/

tyimpike 2012.11.07. 19:41

Ez+Az

Hétfőn a szokásos körutunkon voltunk, vagyis bementünk Diani Beachre bevásárolni. Sikerült most elég korán elindulnunk, de ez most fontos is volt, mert nagyon sok elintézni valónk akadt. Első utunk természetesen a bolthoz, vagyis a Nakumatthoz vezetett. A bolt mellett van egy kulturált kiülős rész. Ide főleg azért járunk, mert lehet hamburgert kapni Igaz pici, és nem olyan mint otthon, de azért hamburger. Gyorsan megreggeliztünk, és már mentünk is az irodába. Mivel hónap eleje van, ezért, mint minden normális cégben, most már itt is, havonta van fizu. Természetesen meg is kapták az irodai dolgozók. A könyvelőnkkel megbeszéltük az adókat is, mindezt természetesen angolul. A kenyai rendszer kicsit másképpen működik a mint otthon. Ez azt jelenti, hogy nem kell fizetésed felét befizetni az államnak. Itt is vannak levonások, de összesen csak kettő. Az egyik a nyugdíj, a másik az otthoni TB-nek felel meg Természetesen itt ahogy nő a fizetésed, úgy nő a teher is.. Ha azonban az itteni legmagasabb fizetést nézem, még akkor is jobb az arány levonás ügyileg, mint otthon. Fizetéseket kiosztottuk, és utána még számos dolgot megbeszéltünk. Mivel ott volt a kenyai tulaj is, ezért vele megtudtuk beszélni a személyi dolgokat. Ezeket már az otthoni tulajdonossal is leegyeztettük. Majd megbeszéltük még a várható kiadásokat is. Ezután el kellett szaladnunk egy órára, mivel magyarokkal találkoztunk.

Ennek a története az, hogy egyik este a facebookon az egyik ismerősünk lájkolt egy oldalt.  Mint kiderült, az oldal nemrég jött létre, és magyarokról volt szó, akik Diani Beachen élnek. Egyből fel is vettük a kapcsolatot. Meglepetésként ért minket, hogy őket is Timinek és Andrásnak hívják. Még az  interneten telefonszámot cseréltünk, és összehoztuk a találkozót. Elmentünk értük autóval, mivel az ő kocsijuk most az egyik ismerősüknél van. Beültünk a Shakataktól nem messze található Forty Thieves-be. A helyről már sokat hallottunk, de még nem voltunk ott. Ez egy kellemes, hangulatos, parti étterem. Mint kiderült ők is hasonló okok miatt jöttek el Magyarországról, mint mi. Ők kb. 3 hete élnek itt, és bérelnek egy kis apartmant Dianin. Van egy lányuk, természetesen őt is hozták, illetve egy pici kutyájuk, akit szintén kihoztak magukkal. Nyaralás céljából már háromszor jártak itt, és beleszerettek a helybe. Timi azóta rágta a férje fülét, hogy éljenek itt. Számukra is elérkezett az gazdasági és politikai pillanat, amikor jobbnak látták elhagyni az országot. Ahogy ők fogalmaznak, egy havi gázszámlából tudnak bérelni egy apartmant, medencével, takarítással mindennel együtt. Itt ugye nincs tél, nem kell fűteni, az áramfogyasztás minimális. Megbeszéltük, hogy az egyik héten lejönnek hozzánk, és meglátogatnak minket a szigeten. Mint kiderült, már itt is voltak korábban, de nem nálunk. Várjuk őket.

Visszamentünk még az irodába, felvettük a könyvelőnket és indultunk a szokásos bevásárló körútra. Mivel már elég késő volt, ezért próbáltunk igyekezni, hogy haza érjünk még mielőtt lemegy a nap. A Nakumattos vásárlással, a csirke megvétele a helyi hentestől, tankolások gyorsan zajlott. Ellenben a zöldségek és gyümölcsök beszerzése már több időt vett igénybe. A könyvelőnk ment be a zöldség piacra, mi addig az autóba vártunk. Ez a kis vásárlás nagyjából háromnegyed órát vett el az életünkből, mert sok mindenre volt szükség. Persze ha meglátják, hogy fehérek ülnek, az autóba egyből jönnek mindenféle ajánlattal. Miután elmagyarázzuk nekik, hogy mi itt élünk a többség békén hagy minket. Ellenben aznap volt egy srác, aki az istenért nem akart rólunk leakadni. A történet az volt, hogy ültünk a kocsiban, én fekete térdnadrágban a bal első ülésen. Jön a csávó, beszélt mindenféle hülyeséget, majd mondja nekem, hogy az aprópénz, amibe a zsebemben van, azt adjam oda. Tényleg volt a zsebemben apró pénz, de először nem tudtam, hogy szúrta ki. Aztán elmagyarázta, hogy a pénz körvonala átütötte a nadrágomat, innen látta. Innentől kezdve még levakarhatatlanabb lett. Szerencsére közben megérkezett a könyvelőnk, így már tudtuk, hogy nemsokára indulunk. Még őt is le akarta húzni, de elhajtottunk. Ezek a dolgok nem zavaróak, mert ugye otthon is ez van.

Hazaértünk és már várt minket a vacsi, ami polip volt. A férjem imádja a polipot, én is, de nekem a kalamári jobban ízlik. Volt, hogy egymást követő három nap ezt ettünk. Több dolgot is elmeséltek nekünk ezzel kapcsolatban a helyiek. Egyrészt, hogy a polip, potencianövelő. Másrészt, hogy itt ez a kaja, a szegények kajája. Egy kiló polip itt magyar pénzre átszámítva 1200 Ft. Arról már nem is beszélek, hogy frissen a tengerből érkezik hozzánk, nem a fagyasztóból. Igen csak kerekedett a szemük, amikor elmeséltem, hogy otthon mennyibe kerül 1 kiló polip. Az üzleti szellem egyből beindult és már azon kezdtek el tanakodni, hogy tudnák közepes áron adni a magyaroknak. Szóval borzasztóan rossz dolgunk van, hogy akár mindennap ehetünk polipot vacsorára, miközben a tengert bámuljuk.

Az eredeti cikket a weboldalunkon tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpiezaz/

Tegnapi wakeboardos élményeinket, már fényképekkel gazdagon illusztrálta a férjem az oldalán, de ma folytattuk a mókát.

Egyikőnk se wakeboardozott még legalábbis nem abban a formában, ahogy itt. Otthon az Omszki tónál már kipróbáltuk, de ott teljesen más az elindulás mint itt. Szóval arra gondoltunk, hogy mivel itt van víz is, csónakunk is, és még deszkánk is, kipróbálhatnánk ezt a sportot. Persze az ötlet már hetekkel ezelőtt megszületett. 

Tegnap a normál hajónkkal próbáltuk ki a mókát, de ebben elég kevés volt a lóerő, ahhoz, hogy a férjemet kiráncigálja a vízből. Emiatt Otisunk átment a szemközti településre és bérelt nekünk egy nagyobb motort a mai napra. Ez délelőtt meg is érkezett kapitánnyal együtt. A kicsi hajónkra átszerelték, ami nem volt egyszerű, mert kellett még rögzíteni, meg én nem tudom mit csinálni vele. Ennek eredményeként röpke 2 órás meló után volt kis hajónk, nagy motorral. Tegnap a férjem már megcsinálta a kötél részét. Azonban ez olyan jól sikerült, hogy a hántolt fáról egyfolytában lecsúszott a keze. Este még megkértük Otist hogy tegyen már rá valamit, hogy ne csússzon. Persze egyből meg is csinálta, szépen bevonta kötéllel. Íme:

kötél.JPG

 A kötél

Gyorsan összeszedtük a cuccainkat, a férjem felszerelte a deszkámra a szükséges alkatrészeket, átöltöztünk neoprénbe, majd mentünk a hajóhoz. A hajóból ki az eredeti motor és már zúztunk is be mély víz felé. Kapitány azért kellett, mert az embereink ezt a nagy motort nem tudják kezelni, de az ára benne volt a hajóbérlésben. 

Először a férjem próbálta ki a motor teljesítőképességét, vagyis azt, hogy ki tudja-e húzni a vízből. Ez sikerült is elsőre, meg másodjára is. Kb. 15 perc wakeboardozás után már fáradt volt a férjem, így most én jöttem. Gondoltam nem olyan nehéz ez, deszkát a vízbe, láb bedug, és már mehetünk is. Na ez a valóságban nem így működik. Sokáig nem tudtam rájönni, hogy kell ezt csinálni, ezért 15 perc idétlenkedés után, bejött az uram, és megmutatta, hogyan is kell csinálni. Nyomjam le a deszkát a víz alá. Ez oké. Lépjek bele. Ez is oké. A víz alatti deszkán egyensúlyozzuk, úgy hogy a deszka eleje felfelé néz. Na ez már nem ment, olyan jól. Borultam minden felé. Próbálta a férjem megfogni a deszkát, hogy hátha úgy sikerül elindulnom, de nem. Persze ilyenkor baromi türelmetlen vagyok magammal szemben. A fél órás gyakorlás végére, azt már sikerült elérnem, hogy legalább valamennyi ideig a deszkán maradok, persze úgy hogy csónak még a közelemben sincsen, csak a víz alatt egyensúlyozok. Ekkora már belefáradtam és megbeszéltük, hogy cserélünk a férjemmel. Ekkor tűnt fel nekünk, hogy az áramlat, teljesen kisodort minket a sziget csücskéhez, és már közelebb vagyunk a kontinenshez, mint a szigethez. Hihetetlen áramlás volt, és ezen a részen nagyon nagy hullámok is. Így én gyorsan felmásztam a hajóba, a párom meg wakeboardozva jött ki a parthoz közeli részre. Hiába neki, már nagyon pengén megy. Persze a kapitány és Otis is, halálra röhögték magukat a bénázásomon, ezért mondtuk Otisnak, hogy próbálja ki, ha ennyire könnyűnek találja. Becsobbant a vízbe, hogy ő majd megmutatja a tuti. Kb. 3-szor próbálkozott, majd közölte, hogy ez egy nagyon nehéz sport, ezért nem foglalkozik vele. 

IMG_2608.JPG

Nagyon próbálom

A párom megint ráállt a deszkára, és mivel a közelben volt egy hajó tele sznorissal, gondolta, megmutatja nekik, milyen is a magyar virtus. Nagyjából 5 perc kellett ahhoz, hogy elérjük ezt a hajót, de szegény férjem már addigra nagyon elfáradt, remegett keze, lába. Mondjuk ő ma elég sokat volt a deszkán, szóval volt is miben elfáradnia. Hajó mellett elmentünk, fél kézzel vageszan integetett az embereknek, majd már nem bírta tovább és elengedte a kötelet. Ismét jöttem én. Kicsit pihentem is, meg rákészültem, a dolgokra. Mostanra sikerült annyit elérni, hogy már nagyon kicsi hiányzik, ahhoz, hogy teljesen kint legyen a vízből a deszkám.

IMG_2626.JPG

Itt már nagyon fáradt vagyok

Úgy döntöttem, hogy volt siker élményem, de már fáradt vagyok, így majd legközelebb folytatom. Kellőképpen éhesek is voltunk, hiszen dél körül jöttünk be a vízbe, fogalmunk nem volt hogy hány óra, de nem ettünk még semmit. Szóval férjem a deszkára állt és mentünk haza. Visszafele úton már trükközött is, egy nagy kanyar jobbra, egy balra, amit mi persze hatalmas tapssal és kurjongatással értékeltünk.

IMG_2604.JPG

Mintha trükközne, pedig...

Visszaértük a part közelébe, bár fáradtak voltunk, de úgy gondoltuk kiúszunk a partra. Persze az áramlatokkal nem számoltunk, így a laza úszásból, erős, gyors úszás lett. Megérkeztünk a bázisra, ahol mondtuk a kis szakács lányunknak, hogy csináljon valami kaját, különben éhen halunk. Ez a kis csaj, olyannyira figyelmes velünk, hogy már készen várt minket, egy jó nagy adag gyümölcssaláta, és helyi kókuszos fánk, cukorral bevonva. Imádjuk ezt a lányt. 

Összességében nagyon élveztük a napot. Eléggé kemény ez a sport, főleg a deszkára állás nehéz még nekem egy kicsit, de majd belejövök. Az állóképességünkön kellene egy kicsit javítani, hogy jobban bírjuk. Meg hát jó lenne, legalább ennyit sportolni mindennap, mert akkor elég hamar le is tudnánk fogyni. Rajta leszünk a témán.

Az eredeti cikket a weboldalunkon tudod elolvasni:http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpima-mar-en-is-probaltam-wakeboardozni/

 

 

Szombat volt az utolsó szigeten töltött napja kedves vendégünknek. Méltóképpen búcsút vett a szigettől, és elindultunk Diani Beach felé. Természetesen mi is elkísértük a férjemmel és még jött velünk Billy, és Otis is. Dianin még elmentünk vásárolni, bekértünk egy-két ajánlatot, majd a szálloda felé vettük az irányt. A szálloda a Diani Palm hotel volt. Ez egy medencés, közepes méretű szálloda. Elfoglaltuk a szobánkat, majd elindultunk Peterékhez. Szerettük volna, ha megismerik  ők is vendégünket. Mint most is nagyon aranyosak voltak Peterék. Készültek egy kis harapnivalóval, és ugye az elmaradhatatlan gin toniccal. Peter feleségével, Veronikával körbejártuk az épülő medencéjüket. Ők most építtetik Martinnal, aki a mi fürdőszobánkat is felújítja. A medence mindenféle extrákkal lesz ellátva. Ilyen például a víz alatti hangszóró, a különféle szintekben világító víz alatti lámpák. A medence az elején nagyjából 1-2 méteres és szépen mélyül egészen 3 méterig. Pont azt néztük, hogy ebben a vízben még búvárokat is lehet oktatni. Ezután körbevezette Veronika a vendégünket, és hozta a kis kaját. Hihetetlen finom mártogatós szószokat, sajtot, zöldségeket kaptunk. Így délután nagyon jól esett.

Mivel már ment le a nap, visszamentünk a szállodába, ahol az első dolgunk, az volt, hogy becsobbantunk a medencébe. Nagyon jó volt, pancsolni, és közben gin tonicot inni. Közben csatlakozott hozzánk Billy is. Megvacsoráztunk, bár elvileg nem voltunk éhesek. Mondtam vacsi előtt a férjemnek, menjünk, nézzük meg a kaját, hátha steak lesz. Mit ad Isten tényleg steak volt a kaja. Vacsi után, Billy elszaladt Otisért ugyanis a terv az volt, hogy megyünk bulizni a Shakatakba. Mivel elég fáradtak voltunk, nem volt sok kedvünk menni, de aztán csak összeszedtük magunkat. Szóval átöltöztünk és így 5-en elindultunk a helyi szórakozó helyre. Még nem jártunk itt, úgyhogy kíváncsiak voltunk milyen lesz.

shakatak.jpg

Shakatak

11 körül érkeztünk meg kb. 10 perces autókázás után a Shakatakba. Elvileg a nevét a Shark Attack-ből kapta, de ez csak szóbeszéd. A parkoló még üres volt. Gyorsan megvettük a belépőt és a szokásos ellenőrzések után már bent is voltunk. A helyet olyan volt, mint amilyet otthon megszoktunk, mint pl. a Soho, vagy Debrecenben a Cool. Még rengeteg szabad hely volt, így gyorsan el is foglaltunk egy boxot, ahonnan mindent lehet látni. Rendeltünk piát és vártuk a fejleményeket. Meg is érkezett egy fekete csávó az ő kis dogo-dogo-jával. Így hívják a helyi hivatásos lányokat. A csaj már nagyon szét volt csapva, így volt lehetőségünk megfigyelni, hogyan csetlik, botlik, ver le mindent az asztalról, és hogy adja elő az ős asszony táncot. Közben meginterjúvoltam Billyt, aki megerősítette, hogy igen ő egy dogo-dogo, és a veszélyesebb fajtából. Ez az a típus, aki kihasználja, hogy az ügyfele ittas, és lenyúlja mindenét. A csaj szemlátomást próbált mindent bevetni, hogy a pasi foglalkozzon vele, de addigra már ő is annyira szét volt csapva, hogy nem igazán érdekelte sem a  csaj tánca, meg semmi. Közben szép lassan érkeztek a fehér turisták is, és velük arányosan a dogo-dogok száma is növekedett. Kérdeztem Billyt, hogy itt most minden lány ebből a kategóriából van. Mondta, hogy nem, van itt kettő, aki biztosan nem az. Úgy tudom megkülönböztetni őket, hogy akik állandóan járkálnak és nézelődnek, vagy egyedül ücsörögnek ők a hivatásosok. Ez azért szép arány 80 dogo-dogo, 2 normális fekete lány. Miután láttam, sok fekete pasit, akik ugyanezt csinálja, megkérdeztem, hogy akkor most ők is hivatásosok. Billy erre azt mondta, hogy végül is ők is, de ők alapvetően fehér feleséget keresnek maguknak. Szóval a hely tele volt ilyen emberekkel.

Shakatack.jpg

Buli a Shakatakban

A zene elég vegyes volt. Általában helyi számokat nyomtak, illetve a környező országok zenéjét. Így hallhattuk a legújabb ugandai, etióp slágert, de Afrika összes tájának trendi zenéjét tolta a DJ. Ha volt olyan szám, amit ismertünk, illetve bizonyos pia és ember mennyiség után már mi is táncoltunk. Billy nagyon keményen tolta a táncot, tudjátok azzal a tipikus, utánozhatatlan afrikai mozdulatokkal.  Otis is nagyon rázta magát a zenére. Közben ittuk a tequilát és élveztük a helyet. Otis is néha felbukkant. Egyszer odahozta a lány ismerősét, hogy bemutassa nekünk. Nagyon szimpi, aranyos lány volt. Miután elment a lány az alábbi beszélgetés zajlott le köztünk:

- Otis, ő a barátnőd?

- Nem, nem az. (Sejtelmes mosoly)

- Miért nem? Olyan szimpatikus!

- Túl idős hozzám.

- Miért hány éves?

- 25

- Te mennyi idős vagy?

- 27

- Akkor meg miről beszélsz?

- Túl kevés a korkülönbség. Minimum 4-5 év kell.

- Otis te tudod hány éves vagyok?

- Nem, hány éves vagy?

- 33. Rám már mondhatnád, hogy túl idős, de rá, 25 évesen, azt mondani, hogy túl idős?

Persze a párom is beszállt a beszélgetésbe, és végül Otis kimondta az Áment a kapcsolatunkra.  A párom kérdése annyi volt, hogy köztünk 9 év a korkülönbség, az jó? Ezt jóváhagyta Otis, így megnyugodtunk mindketten, hogy nem kell válnunk. Hozzá teszem, hogy az óta, ha meglátom Otist mindig csak annyit mondok neki: - too old?

Ittunk még egy jó pár tequilát. A rendeléseknél nem tudtuk sokáig eldönteni, hogy a pincér srác szívat minket, vagy elfelejti, hogy nem kettő, hanem 3 tequilát rendeltünk. Hiába ültünk ott hárman, mindig kettőt hozott ki. A végére megértettük mi a probléma. Mi magyarul mutattuk, hogy hármat kérünk, ami azt jelenti, hogy használtuk a hüvelykujjunkat, a mutatóujjunkat, és a középső ujjunkat. Ez kenyaiul kettőt jelent, mert nem látja a hüvelykujjunk végét. Náluk a három a mutatóujj, a középsőujj és a gyűrűsujj.

Miután 3 körül már jó fáradtak voltunk, úgy döntöttünk, elindulunk haza, ezért kértük a számlát. Természetesen az elfogyasztott piák száma nem stimmelt, így egy hosszas vita alakult ki. Jött Billy is és Otis is segíteni, mert egy jó pár italt hozzá írtak még a számlánkhoz. Jött a pincérek felettese is, akinek sikerült elmagyaráznunk mi is a baj, és gyanítom a fiúk segítségének köszönhetően a sűrű bocsánatkérések közepette hagytuk el a helyet. Jó kis buli volt.

Az eredeti cikket a weboldalunkon tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/shakatak-vagyis-buli-kenyai-modra/

 

 

tyimpike 2012.10.31. 17:39

Autós kalandok

Csütörtökön vissza kellett mennünk Diani Beach-re, így aznap mi nem mentük merülni. A látogatásunk célja az volt, hogy előző nap Mombasában nem találtunk alkatrészt a Toyota Hiace-hez, vagyis találtunk, de nagyon drága volt. Peter ajánlotta nekünk Dianin az autószerelőt. Róla már írt a párom a blogjában.

Szóval megérkeztünk Dianira. Első állomásunk az autó volt, ami az egyik tulaj étterme előtt állt. A férjem ért az autókhoz, így először szerette volna látni, hogy mi is valójában a probléma a kocsival. Mi azt az infót kaptuk, hogy a kormányszerkezet ment tönkre, vagyis nem lehet kanyarodni az autóval. Párom neki is állt szétbontani az autót, de cél szerszámok hiányában nehezen ment. Szerencsére az étterem mellett volt még egy „fotóstúdió”, ahonnan tudtunk kölcsönkérni egy csavarhúzót. Így már könnyedén szét lehetett szedni. A probléma valós volt, vagyis a kormányszerkezet tönkre ment. Ezzel még nem is volt gond, de hogy fog eljutni az autó a szerelőhöz. Gyors fejszámolást követően kitalálta a férjem, hogy végül is csak 4 jobb kanyar kell, hogy eljussunk odáig. Alapvetően a balra kanyarodás necces, mert arra aztán tényleg nem fordul az autó. Sok trükközés után sikerült kiállnunk az autóval és elindultunk erre a 2 km-es útra. Az utat nagyjából fél óra alatt tettük meg, mivel sem az utak, sem az autó nem volt abban az állapotban, hogy száguldozzunk. Alapvetően 1-es fokozatban pötyögtünk, de volt olyan hely is, ahol már kettesbe is felmertünk váltani. Igazán jó kis városnéző túra volt. Amit eddig nem láttam, mert gyorsan mentünk, most mindent tüzetesen meg tudtam szemlélni. A kanyarokban szerencsénk volt, mert senki nem jött a kereszteződésbe, így ezzel a villám tempóval sikerült kifordulnunk. Már csak egy jobb kanyar volt hátra, de a férjemmel együtt benéztük az utcát. Nem tévedtünk sokat csak egy utcát, de így, hogy nem tudunk balra kanyarodni egy ilyen tévedés súlyos hiba. Következett a visszatolatok, előre, megint vissza, megint előre, stb. játék. A játék végeztével diadal ittasan begördültünk a szerelőhöz. Említettem, hogy már jártunk itt a másik autónkkal, aminek se a futóműve, se a féke nem jó. Ennek ellenére, amikor bevittük hozzá azt mondta, ez az autó tökéletes, nincs semmi baja. Azért még hozzá tette, hogy azért ne száguldozzunk vele. Ezek tudatában vártuk, hogy vajon mit fog most szólni ehhez az autóhoz.

Begördültünk vele, de éppen nagyon elfoglalt volt a szerelő. Kis várás után sorra is kerültünk. Az itteni műhelyeket ne úgy képzeljétek el, hogy egy gyönyörű csarnok, fedett rész, tisztaság, rend mindenhol. Itt egy autószerelő műhely úgy néz ki, hogy kicsi fedett rész, alatt a szerelő akna, mindenhol roncs autó, alkatrész, és persze a vendégek, ügyfelek fogadására alkalmas 15x30 cm-es pad. A kocsit gyorsan szerelő akna felé állították, és megállapította, hogy a kormányszerkezet tönkre ment. Furcsa volt, ezt hallani, mert arra számítottunk, hogy szerinte ez az autó is jó. Kérdeztük, hogy oké mennyiben fog ez fájni nekünk? Mondanom sem kell, hogy pont jókor érkeztünk a szerelőhöz, ugyanis itt 12-14 óra között nem dolgoznak az emberek. Mindez természetesen 12.05 perckor játszódott le. Mondtuk neki, hogy oké, itt hagyjuk az autót, ha megtudja, mennyibe kerül, hívjon. Következő kérdés, hogy jussunk most el bárhova, vagyis konkrétan az étteremhez, ahonnan indultunk és ahol a másik autónk található. A legegyszerűbb megoldás erre a helyi BKV, vagyis a matatu. Ez egy kb. 10 fős kis busz, ami egész nap járja az utat és felszedi az embereket, majd eljuttatja a nagyjából célállomásig. Ajtaja állandóan nyitva van, onnan egy ember lóg ki, és ha bárkit látnak az út mellett, akkor különböző dudákkal jelzik, hogy itt vannak. Leintettük egyet, kifizettük kettőnknek a kemény 180 Ft-os tarifát, és már úton is voltunk. Mivel most nem volt sok utas, így kényelmesen utaztunk. Kocsiba be, irány az iroda, ahol már várt a könyvelőnk Hamisi.

Matatu.jpg

Matatu

Hamisi nagyon jó ember, érti a humort, és nagyon precízen dolgozik. Megérkeztünk, jól lecseszett, hogy mi az, hogy három nappal ezelőtt én nem voltam Andrással nála. Elmondta viccesen, hogy legközelebb ilyen ne forduljon elő. Mivel aznap csak ő volt az irodába, ezért vele mentünk el bevásárolni. Voltunk a nagy boltba, majd a piacon, aztán indultunk haza. Közben természetesen felhívtam az autószerelőt, mert ha ő azt mondja, hogy visszahív, ez azt jelenti, hogy vagy felhívod, vagy napokra eltűnik. Fontos is volt visszahívni, mert múlt hét pénteken valamilyen ünnepnap volt és így nem dolgozott. Meg is beszéltük vele az autójavítás részleteit. Megmondom őszintén, hogy nem igazán gondoltam, hogy egyszer angolul fogok beszélgetni a kormányszerkezet és a kuplung rejtelmeiről. Arra még végképp nem gondoltam, hogy ezt egy indiai, angol és szuahéli nyelvet egyesítő emberrel fogom megvitatni.

DSC_6579.JPG

Naplemente már otthonról, vagyis a szigetről

Az út nagyon hamar eltelt, gondolom köszönhetően annak is, hogy még világosban indultunk és érkeztünk meg. Legutóbb amikor Mombasából jöttünk akkor ezt az utat sötétben tettük meg. Nem igazán élveztük, mert a szélvédő poros volt, így nem sokat látott a férjem. A másik, hogy otthon panaszkodnak a kivilágítatlan gyalogosokra, kerékpárosokra, autósokra, motorosokra. Most gondoljátok el ezt így, úgyhogy közben a bőrük csont fekete. Esélyed sincs észrevenni. Az autók, motorok, ha mégis bekapcsolják a világítást, akkor azt reflektorra állítják, így megint nem látsz semmit. Szóval kisebb csoda kell, hogy sötétben hazajuss.

Az eredeti cikket a weboldalunkon tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/hogyan-tudsz-vasarolni-kenyaban-ugyhogy-meg-szamlat-is-kersz/

 

 

Kedden megint búvárkodtunk. Erre a merülésekre az angol apuka nem hozta a gyerekeit. Lehet, hogy szeretett volna egy jót merülni és fotózni. Ezért esett a választásunk a nemzeti parkon kívül eső Nyulii reef-re és a Secret Place. A Nyulii reef kb. fél óra hajókázásra található tőlünk. A merülőhelyek közül ez a legmélyebb. Itt a fal, olyan 20 méteren kezdődik és 40 alatt végződik. Ha az ember szerencsés találkozhat itt cápákkal és manta rájákkal. Ugyanakkor ezt merülőhelyet a legnehezebb megtalálni egy halandó számára, mivel a víz közepén van, és nincs viszonyítási pont, legalábbis nekünk. Ezért vittük magunkkal Alfrédot, aki igazi őshonos öreg halász. Ő vezetett minket oda, és ő volt az aki lekötötte a bóját. A legnagyobb gond, hogy hiába teszünk ki bóját a halászok levágják ezeket. Ezért fogunk venni olyan láncot, ami kellően vastag ahhoz, hogy ne vágják le, ugyanakkor ellenáll az óceán sós vízének. Szerencsére kaptunk GPS-et , így most már sikerült belőnünk ezt a pontot. Mi már merültünk itt, ezért már volt egy képünk a merülő helyről. Szóval lezúztunk 33 méterre az Alfréd által lekötött bója mellett, mivel elég nagy áramlat volt. Lefelé elég rossz volt a látótávolság, de mire elértük a falat, gyönyörűen kitisztult a víz, és csoda jó körülmények között merülhettünk. A fal még mindig gyönyörű, rengeteg halacska, leszakadás, nagyon szép volt. Mivel mélyet merültünk, ezért kb. 30 percig tartott a merülésünk. Az angol apuka nagyon jól érezte magát, és már nagyon várta a második merülést. Átálltunk a Secret Placehez. Itt még nem merültünk, szóval ez még nekünk is újdonság volt. Azt még nem mondtam, hogy a heti merülésünk célja az volt, hogy végre megismerjük a merülő helyeket, amikre idáig nem volt engedélyünk.A Secret Place, egy sekély merülőhely. Ez azt jelenti, hogy a korall rész max. mélysége 18 méter. Ez is nagyon kellemes merülés sok, ezer színű korallok, rengeteg hal, pöttyös ráját láttunk. Az angol pasi természetesen oda meg vissza volt a gyönyörtől, a maga módján. Vissza jöttünk, gyorsan össze szedte az angol pasi a cuccait, azt is amit előző nap véletlenül itt hagyott nálunk és már vittük is vissza a hotelbe.

Másnap közösen mentünk Diani Beachre. Mi onnan mentünk Mombasába, a kedves vendégünk pedig maradt Dianin venni pár dolgot. Mombasai utazásunk egyik célja az volt, hogy tönkrement a nagy autónk és kellett venni alkatrészt. Konkrétan a Toyota Hiace kormánymű ment tönkre. Mivel Kenyában vagyunk ezért nem olyan egyszerű helyben megvenni az autóba szükséges dolgokat. Ezekért bizony utazni kellett. A fürdőszoba felújításhoz is szükség volt jó néhány dologra, ezért az autószerelő mellett vittük Martint is. Az utat hamar megtettük. Nappal még nem voltam Mombasába így újdonság volt nekem a város. Természetesen utunk nem az óvárosi részen keresztül vezetett, így nagyon sok mindent nem tudok róla mondani. Bementünk pár boltba megvettük a felújításhoz még szükséges dolgokat. Az mondanom sem kell, hogy a boltok az indiaiak kezén vannak nagy többségbe, és persze ki vannak írva az árak, de ez csak olyan tájékoztató jellegű. Otthon elképzelhetetlen, hogy bemész a Saturnba és például egy mosógépre azt mondod drága, de a feléért elviszed. Itt ez így működik. Mindenhol lehet és kell is alkudozni. A másik kedvencük a számla kiállítás. Veszel valamit, és nem az van, hogy 5 perc múlva a számlával a kezedben mész is ki. Itt megveszed, kifizeted, számlát elviszik valahova, leellenőrzik, visszahozzák, vársz, míg megkapod az árút, majd ismét leellenőrzik, visszaadják a visszajárót, majd elindulsz az ajtó felé, ahol ismét bemutatod a számlát, aminek a másolatát vagy elveszik, vagy lepecsételik. Ez kb. egy 20-30 perces procedúra.

A következő célunk, az autóhoz szükséges alkatrész megvétele volt. Nos, ha nem újat akarsz venni, akkor el kell menni Mombasának abba a részébe, ahol azok a 10 nm-es bódék vannak, ahol alkatrészt tudsz vásárolni. Ez úgy működik, hogy elmész erre a részre, felhívunk valakit, aki tudja, hogy kinél van ilyen alkatrész. Ő eljön értünk, átülünk az autójába, elvisz a célig. Ott megnézed, természetesen alkudozol, ha tetszik, megveszed, ha nem akkor keresnek egy másik ilyen embert és kezdődik, az egész előröl. Mi ezt kétszer játszottuk el, így majdnem el is ment a fél napunk erre. Már írtuk, hogy Mombasát víz szeli ketté és nincs híd, csak komp, ezért eljött az a pont, amikor el kellett indulnunk, különben nagy dugó lesz. Ezt meg is tettük, hamar túl is jutottunk a kompon, és indultunk Dianira. Itt végre ettünk egy pár falatot, még bevásároltunk a Nakumatban és elindultunk haza. Mire ez megtörtént már lement a nap. Idáig mindig igyekeztünk a szigetre hazaérni sötétedés előtt, de ez most nem sikerült. Így a férjem sötétben vezetett. Szerencsére viszonylag hamar elértük a partot, ahol már csak át kellett hajóznunk. Ez igazán romantikusra sikeredett, mivel gyönyörűen világított a hold, és így egy szép ezüst hidat láttunk végig magunk előtt. Jó volt újra itthon lenni.

Az eredeti cikket a weboldalunkon tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/hogyan-tudsz-vasarolni-kenyaban-ugyhogy-meg-szamlat-is-kersz/

Kedves szüleink, barátaink, ismerőseink, olvasók, vagy bárki aki erre jár. Nem feledkeztünk meg a blog írásról, de a héten különleges vendégünk van. Emiatt elég pörgősek a napjaink és nem sok időnk maradt írásra. Most viszont én is és a férjem is bepótolunk mindent. Így a mai nap a hétfői napunkat osztom meg veled. 

A történet szombaton kezdődik. A szembe levő hotelből hívtak minket, hogy lenne 3 búvár, és jó lenne, ha átmennénk, beszélni velük. Természetesen így is tettünk. Mint kiderült két 15 éves fiúról és az apukájukról van szó. Szeretnének merülni három egymást követő napon. Mivel az egyik srácnak csak hét merülése volt, ezért javasoltuk nekik, hogy merüljünk kettőt az öbölben. Így is lett, vasárnap felvettük őket, bementünk a vízbe. Szerencsére mindenki nagyon ügyes volt. Ezután átmentünk a a sziget oldalához merülni. Itt még mi sem jártunk. Mivel az apa reduktora felmondta a szolgálatot, ezért egy kicsit várnunk kellett a vízben, míg átszerelték neki a cuccokat. A két gyereket, addig lekötöttük, baromkodással. Ez azt jelentette, hogy a férjem levette az uszonyt és elkezdte csapkodni vele a vizet, természetesen rám. Kardoztunk az uszonnyal. Persze a két srácnak sem kellett több, egyből átvették a hülyeséget. A merülő hely nagyon gyönyörű volt. Végig legyező korallok, nagy halak. Kijöttünk a vízből, a srácokat megkínáltuk üdítővel és keksszel. Persze mondanom sem kell, hogy ezt sem tudták úgy meginni, ahogy egy átlagember szokta. Az egyik srác kitalálta, hogy mivel üres a kekszes zacsi, milyen jó is lesz abból inni. Látta a másik srác, hogy fetrengünk a röhögéstől, ezért ő meg elővette a légző csövét és abból itta a kis szénsavas üdítőjét. A nap végén mindenki elégedett volt, így megbeszéltük, hogy hétfőn megyünk a nemzeti parkba merülni.

Sajnos a férjem nem tudott velünk jönni, mert ez a nap az, amikor minden héten átmegyünk Diani Beach-re megvenni a dolgokat, kajákat, egész hétre, illetve könyvelni. Hétfőn szépen összekészítették a fiúk a cuccokat, és a megbeszélt időpontra átmentünk a vendégekért. Róluk tudni kell, hogy angolok, de itt élnek Kenyába. Emiatt az apa kicsit távolságtartó, és nem is sokat mosolyog, azt mondanom sem kell, hogy a hangos kacagásról már fél óra után letettünk. Az apuka egyébként alapvetően fotózni jött.  1 óra múlva megérkeztünk a nemzeti parkhoz. Erről a merülő helyről már írt a férjem. A merülés során találkoztunk nagyon sok murénával, rájával, nagy szép színes halakkal. Hallottuk, hogy a delfinek is a közelünkben vannak, de sajna ők nem jöttek oda hozzánk. Volt még egy hal, de nem tudtam még meg a nevét. A hal normál állapotban halnak nézett ki, azonban ha elindult, olyan volt, mint egy lepke. Itt sekélyek a merülések, ezért elég sokáig is tart. Ez normál esetben azt jelenti, hogy akár egy óráig is. Ellenben velünk volt két tinédzser. Hiába voltak ott a gyönyörű korallok, a szép halak, őket ez nem érdekelte. Nekik sokkal jobban tetszett az, hogy játszhatnak a homokban. Fetrengtek benne, dobálták egymást, levették az uszonyt így játszottak űrhajósat. Persze mindezt előttünk, így a látótávolság rendesen leromlott. A másik dolog, amivel nagyon jól elszórakoztak az volt, hogy próbáltak beszélgetni víz alatt. Ez náluk azt jelentette, hogy egymás füléhez hajolva, ordítottak a reduktorba, vagy ha már nagyon nem értették egymást, akkor kivették a reduktort a szájukból és úgy üvöltöztek. Teljesen lefoglalták magukat, addig, amíg apuka fotózott. A merülés így az ő esetükben nem volt egy órás. 40 perc múlva ki kellett jönnöm velük a vízből. A biztonsági megállónál mindent elkövettek annak érdekében, hogy se én, se ők nem unatkozzanak.

Merülés után elindultunk vissza a szigetre. Útközben találkoztunk delfinekkel. Ez itt általában megszokott. Most kb. 7 delfint láttunk, akik éppen párosodtak. Mint megtudtam, az embereken kívül a delfinek egyedül azok, akik azért élnek nemi életet, mert élvezik. Érdekes volt így másfél méterről ezt végignézni. Hamar visszaértünk, és már terveztük a következő napot. Oda a srácok nem jöttek, így a hely a Nyulii reef és a Secret place volt. Ha szeretnél ezeken a helyeken te is búvárkodni, keress minket  weboldalunkon: www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu

Az eredeti cikket a weboldalunkon tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/765/

 

.

A mai kis írásom nem itteni információt fog tartalmazni, de valami nem hagy nyugodni. Igaz, már egy hete jelent meg a kis beszámolónk a Határátkelőn, de valahogy nem tudok napirendre térni felette, vagyis inkább a kommentek felett. Persze kezdjük a jó dolgokkal, páran kívántak nekünk sok szerencsét:

„Kíváncsian várom a folytatást. Minden jót nektek!”

„Tetszik a poszt, tetszik a szerző vállalkozó szelleme. Minden jót kívánok!”

„Igazan jó volt olvasni es nagyon örülök, hogy megtaláltatok a számításotokat! Sok jó merülést! :)”

„Így érezzétek magatokat egy év után is!”

A hozzászólok nagyon kíváncsiak voltak arra, hogy ilyen körülmények között, hogyan szeretnénk gyereket vállalni. Én ezt nem látom ilyen bonyolult dolognak. Jártunk már korházban, láttunk iskolát, szülni és gyereket nevelni itt is lehet.

Aztán már a hozzászólások elején el kezdtek vitatkozni a pénzről. Próbálták kiszedni belőlünk a fizetésünket, illetve a zsebünkben turkálni. Erről pont eszünkbe jutott az egyik ismerősünk, aki most éppen külföldöt járja, és ha beszél az ismerőseivel, mindenki egyből azzal támadja le, hogy mennyi pénze is van. A kommentek ezen része nem nekünk, hanem a hozzászólok vitatkozásából állt, amihez már nincs semmi közünk.

A hozzászólások közül a következő volt, ami legtávolabb állt a mi valóságunktól:

„Felső-középosztálybeli házaspár megunta az elővárosi nagy házat, telepakolva a fogyasztói társadalom minden jóságával. Emellett felszívták magukat azon, hogy ezekért ráadásul fizetniük is kellett, hisz tényleg arcpirító, hogy egy belvárosi lakás többszörösére érő házra hitelt kell felvenni, és azt még fizetni is.

Mindezt végül persze gond nélkül rendezték a hitel és ingatlanválság kellős közepén, ugyanúgy, mint az asszony átképzését…

Majd a „mások által nagyon jól leírt” okok miatt ok is elhagyták kis hazánkat és a tűrhetetlen, polgári, sárgacsekkes-elővárosi házas-jogászkodós életforma helyett úszkálnak a kristály kék vízben az örök napsütés alatt, szó szerint…

Na ez az a pont ahol ezt kell mondjam: elmentek Ti a picsába.”

Ezt a hozzászólást nem kommentáltuk, egyszerűen nem éreztük szükségességét annak, hogy bárki olyannak magyarázkodjunk emiatt, aki semmit nem tud rólunk. Már az eleje a felső-középosztálybeli dolog sántít. Szerintem mi azért távol álltunk a felsőosztálybeli titulustól. A középosztály alsó részébe sorolnám inkább magunkat.

A kommentező nem tudja, de a házunkat, annyiért vettük, mint Budapest átlagos kerületében egy 50 négyzetméteres lakást. És igen, hitelt vettünk fel, vagyis inkább vittük tovább, mert a lakásunkon is volt, és ugyannyi. A sárga csekkes dolog addig nem érdekli az embert, amíg nem tapasztalja azt, hogy a fizetés több mint fele erre megy el, és ez hónapról hónapra drágul.

Az tény, hogy nagyon mázlisták voltunk, hogy el tudtuk cserélni a házat, egy belvárosi lakásra, és ki tudtuk fizetni az egyik hitelünket. A mai Magyarországon ezt kisebb csodaként éltük meg. Mintha minden segített volna minket abban, hogy kijöjjünk ide.

Aki ismer tudja, hogy a páromnak van a legmagasabb búvárvégzettsége. Így nem meglepő módon nekem nem kellett fizetnem a tanfolyam díjáért. Kicsit hülyén nézett volna ki, hogy kifizetem neki, ő meg visszateszi a közös kasszába. Az igaz, hogy a vizsgadíjat ki kellett fizetni, de mivel tudtuk, hogy ez lesz, már spóroltunk rá.

Egy részben igaza van a kommentezőnek, mégpedig abban, hogy elhagytuk a sárgacsekkes, jogászkodós életformát és örülünk annak, hogy ilyen helyen lehetünk.

Erre a hozzászólásra, csak egy dolgot tudtunk írni, mégpedig azt, hogy „már elmentünk”

Persze ezután a kommentező írásával nem mindenki értett egyet:

„Szerintem írhattok bármit, nekik ott jó, nektek meg olyan, amilyet ti magatok csináltok magatoknak. Ők ezt csinálták maguknak :).”

„Jó vállalkozás. S nem is rosszak az árak! Abszolút nem a felső-középosztályi vagy milliomos luxuskategória, inkább a normál emelt szint”

Ezt követően a hozzászólások, elmentek a politika, a kommunizmus, Kuba és a vietnámi gumipapucsok irányába. Ez a rész már egyáltalán nem a mi posztunkról szólt.

Az érzéseink vegyesek. Nem tudjuk, ha ezt a cikket más nyelven, más országban tesszük közé, akkor mi lett volna a reakciója az embereknek, de ha ugyanez akkor még szomorúbbak lennénk.

Az eredeti cikket a weboldalunkon tudod elolvasni:http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpinehany-gondolat-a-cikkunkhoz-fuzott-hozzaszolasokhoz/

 

 

Tegnap nálunk jártak Peterék. Meghívtuk őket magunkhoz vendégségbe, cserébe, azért mert ingyen és bérmentve náluk laktunk több mint egy hétig, illetve azért is mert nagyon szeretjük őket. Úgy volt, hogy kedden jönnek, de erre a napra beesett egy 20 fős csoport ebédelni, így inkább elhalasztottuk másnapra, vagyis szerdára, hogy tudjunk velük foglalkozni. Tegnap reggel, ahogy illik sikerült is elaludnunk, szerencsére csak egy fél órás csúszásunk volt, így azt könnyedén behoztuk. Előző este kértük őket, hogy ne reggelizzenek, majd mi csinálunk nekik, jó kis magyaros reggelit. Természetesen kolbászos, hagymás, tojásrántottát. Miután előkészítettünk minden hozzávalót, rohantunk le hozzájuk, mert pont érkeztek a csónakkal. Annak ellenére, hogy idősek, nagyon rutinosan szálltak ki a hajóból. Gyönyörködtek a tájban, csináltak pár fotót, és már mentünk is fel. Míg ők kipihenték az út fáradalmait, addig mi neki álltunk elkészíteni a reggelit. Szerencsénk volt, hogy nem csináltuk meg addig, mivel Hiliary, Peter feleségének a testvére glutén érzékeny, azért ő nem ehet sem kenyeret, sem kolbászt, mivel abban is van ilyen cucc. Ő hozta a kis saját kenyerét, amit megpirítottunk neki, és külön kolbász nélkül.

Reggelit gyorsan feltálaltuk, szerencsére nagyon ízlett nekik. A kolbászt a Nakumatban vettük, még hétfőn Diani Beachen. Mondanom sem kell, hogy ez nem olyan ízű mint Magyarországon, de legalább fogyasztható, ellentétben a többi általunk kipróbáltál.

Már írtam, hogy Peter felesége eredetileg Csehszlovákiában született. Így ő ismeri a magyarokat, magyar ízeket, a szalámit, a kolbászt, ezért nem volt neki újdonság, amikor mondtuk neki, hogy ez a kolbász fel sem ér a magyarhoz. A többiek azonban még nem kóstolták. A héten érkezik a főnökünk Magyarországról, és nagyon aranyosan hoz nekünk szalámit. Így megígértük Peteréknek, hogy adunk belőle egy kis ízelítőt.  

Reggeli után körbevezettük őket a kis rezidenciákon. Nagyon tetszett nekik a hely. Benéztek mindenhova, meglestek mindent. Teljesen otthonosan mozogtak.A kis séta után megkérdeztük, hogy mit szeretnének ma csinálni. Felajánlottuk nekik, hogy menjünk sznorizni, vagy akár ha van kedvük a Coral Gardenbe is elmehetünk. Mondták, hogy mind a kettőt szeretnék, de előbb érjen le a jó kis magyaros reggeli.

kép jó 2.jpg

A divecenter és a staff szoba

Addig is Hiliary tudott festeni. Mint kiderült, ő otthon komolyan is fest. Ez a szenvedélye akkor kezdődött, amikor 23 évesen eltört a lába síelés közben, és feküdnie kellett 1 hétig. Unatkozott, elkezdett festeni. A családjában azonban sok művész lélek van, így volt honnan örökölnie. Minden helyen fest egy kis füzetbe, majd hazamegy és, ami szép megfesti olajfestékkel. Angliában tagja a helyi művész egyesületnek. Idén lesz még két kiállítása. Ezt azonban nem úgy kell elképzelni, hogy egy nagy teremben kiállítja a képeket. A saját házukat rendezi át, úgy hogy 2 helyiség, nagyjából 50 kép lesz a képeknek szentelve. Megígérte, hogy ha a képet megfesti, amit itt készített, mindenképpen lefényképezi, és elküldi nekünk, illetve küld meghívót is. Jövő áprilisban az egyesületnek, aminek tagja, persze lesz közös kiállítása is, az általunk megszokott környezetben. Az eredeti foglalkozása ápolónő. Alapvetően katonai kórházakban teljesített szolgálatot, és két csillagocskával a vállán szerelt le. Így ismerkedett meg a férjével is.

kép jó 1.jpg

Kilátás a teraszunkról

Hiliary férje Anthony katona volt világ életében. A feleségével 30 éve Németországban ismerkedtek meg, konkrétan egy vak randin. Anthony ott volt katona, és az egyik társa hozta össze nekik a randit. Emellett lelkes, amatőr madárfigyelő. Tőle tudtuk meg, hogy itt a szigeten röpke fél óra alatt 20 madárfajt figyelt meg. Le is írta nekünk a neveit, így most már tudjuk mondani a turistáknak. Rákeresünk majd a neten is, és meg is mutogatjuk nekik.

Beszélgettük Peter feleségével is, aki elmondta, hogy itt angol tanár volt. Ők alapvetően olyan gyerekeket tanított, akivel probléma volt az iskolában és még nem is beszélték normálisan a nyelvet. Peter a férje aktív korában fotózással foglalkozott. Imádta csinálni. Most hogy már nyugdíjasok az évük egy részét itt töltik Kenyában, a másik részét, pedig Angliában. Ő most alapvetően pihenni, mivel a házunknál éppen építik a medencét és egy kicsit elfáradt abban, hogy állandóan szerveznie, felügyelnie kell mindent.

A fiúk átmentek a faluba, mivel nagyon kíváncsiak voltak, hogy miként élnek az itteni emberek. Otisunk elmentük vezetőnek velük. Miután visszatértek, kis pihenő után, elmentünk sznorizni. Peter maradt, mert ő csak pihenésre vágyik, amit ez a hely nagyon jól meg tudni adni részére.

A két hölgy és Anthony jött velünk. Élvezték nagyon pedig már jött fel a víz, és a látótávolság sem volt túl jó. Ennek ellenére, lebegtek, nézelődtek, lelkesen mutogatták a dolgokat. Mire kijöttünk a vízből megérkezett Billy is, a helyi tulaj, aki búvárokat vezetett. Átöltöztünk majd megint beszélgettünk. Itt már Billy is bekapcsolódott, és megvárta az ebédet is velünk. Ebédre szuahéli kókuszos levest, rákot, halat, tésztát, kókuszos rizst, polip pörköltöt szolgáltak fel a lányok. Ezért a barátaink nagyon oda voltak. Kis pihenés után már haza is kellett menniük, ugyanis sötétedett. Sajnos a Coral Gardenbe már nem volt időnk átmenni, de majd legközelebb bepótoljuk. Nagyon élveztük a napot, élveztük a társaságukat. Remélem még sokat fogunk velük találkozni. 

Az eredeti cikket a weboldalunkon tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpimeglatogattak-peterek/

süti beállítások módosítása