Nos, a szigetről és annak közművekről a férjem már írt, én ezt kihagyom. Az írást megtaláljátok az www.andrisbekenyazik.blog.hu oldalon. A kedvenc részem a bázison, a hatalmas makuti tető alatt húzódó kb. 100 négyzetméteres étterem rész, bár. Most is itt ücsörgünk éppen, és Mwanajabu, akit nagyon szeretünk és éppen nem érti, hogy mit keres a neve a mondatomban.

Szóval megérkezésünk követően elmentünk merülni ide a bázis elé. Velünk jött Billy és Mdalu. Billyről már írtam, hogy ő az egyik alkalmazott és tulajka illetve ő vezette eddig a merüléseket, a másik srác pedig szintén alkalmazott, ő felelős a búvárfelszerelésekért, és a sznoris programot. Ndalu Open Water búvár. A bázison az egyik feladatunk az lesz, hogy kiképezzük divemasterré. Szóval helyben merültünk, összekészítettük a cuccainkat, ahogy a drága jó Course Directorunk ezt tanította. Lesétáltunk a lépcsőn, kis gyaloglás és be a vízbe. Ahogy említettem a tanult módszerrel rajtunk semmi nem fityegett minden a helyén volt, ellenben a vezetőinkkel. Rajtuk minden lógott. Hiába mondod el nekik, hogy ez miért nem jó, vagy nem értik, vagy csak tesznek rá. Kenyában így tanítják a búvárkodást. A merülésünk nem volt mély és mivel még nincs szezon a látótávolság sem volt valami túl jó. Ez azt jelenti, hogy kb. 15 méter. A vezetőink minden kis apró halat, meg állatkák észrevettek és lelkesen mutogatták nekünk. Nagyon sok és sokféle korall van itt, de ezek nem azok a picikék, hanem a szép nagyok. A hely tökéletes makró fotózásra. Emese mesélte, hogy volt egy pár, fotósok voltak, akiket egész héten merültettek a környéken, majd az utolsó nap levitték ide őket. Miután kijöttek a vízből mesélték, hogy ha nekik egész héten itt kellett volna merülniük az lett volna a legjobb. Persze ez egyénenként változó. Laza 45 perces merülés után kijöttünk a vízből, de akkor már megérkezett a dagály, így felvett minket a csónak. Aki merült már velem tudja, hogy nem szeretem a csónakba beszállást, vízből. Nagy nehezen felkapaszkodok, már félig bent vagyok, amikor a drága párom egész konkrétan lendített rajtam egy nagyot, így a vezetőink örömére beestem a csónak közepébe. Persze ez még nem volt elég, mert kijött a férjem is a vízből gyorsan lehúzta az uszonyt, és rendeztünk egy uszonypaskolós játékot. Ez persze megint tetszett a vezetőinknek, és néztek ránk, hogy ezek teljesen elmeroggyantak. A lépcsőn felfelé isteni dolgom volt, ugyanis a bázis fiú tagjai felvitték a cuccomat, nekem annyi volt a dolgom, hogy felmásszak a lépcsőn. Ilyenbe is ritkán volt részem eddig.

Másnap bementünk Shimoniba. Ez a kontinensen van, pont szembe a bázissal a túlparton. A többiek már lementek a kis dingihez (csónak), mikor én megérkeztem. Mondták, hogy menjek. Gondoltam ez azt jelenti, hogy menjek be a combig érő vízbe és huppanjak be. Persze nem így gondolták és elázott a szoknyám. A kb. 10 perces út alatt felvettünk egy búvárt, aki egy halász is volt. Bekúszott a csónakba a kis zsákmányával. Fogott jó pár oktopuszt, és egy langusztát. Mivel látta milyen kíváncsiak vagyunk, ezért a langusztát, ami szép színes volt, kivette a zsákból és fényképezés céljából pózoltatta nekünk.

A parthoz közelebb érve érdekes alakú, formájú fákat láttunk. Elvileg ezeknek a fáknak a kenyai története az, hogy a fák teljesen el voltak ájulva maguktól, hogy milyen szépek, gyönyörűek, mire az istenek megharagudtak rájuk, kitépték őket a földből és fejjel lefelé helyezték vissza. Elvileg azóta ilyen érdekesen nőnek. A neve a Baobab fa. Kicsit hasonló a sztori, mint a görög mitológiában Nárcisz története. Mint megtudtuk, ezeknek a fáknak nincs bioritmusuk, vagyis egyszer csak gondolnak egyet és teljesen kiszámíthatatlan módon elkezdik hullatni a levelüket. Egyébként évgyűrűjük sincs, így a korukat sem tudják megállapítani.

Szóval Shimoniba megérkezve megnéztünk egy szállodát, aki szintén a partnerünk. A szállodának van saját kis kikötő része, ezért, mi egyből odamentünk. Ez a hely is gyönyörű volt. Utána megnéztük a rabszolga barlangot. Sikerült ingyen bejutnunk, mivel elmeséltük, hogy hozunk üzletet, és szerencsére rajtam pont a céges póló volt, így hitelesek voltunk. A rabszolga barlang története az, hogy az 1750-es évektől kezdve ide terelték le a rabszolgákat, majd innen szállították tovább őket, Dél és Közép Afrikába. A barlangban volt egy kis medence rész, elvileg ebből itatták őket. Lépcsőn mentünk le a barlangba, elvileg ugye itt vitték le őket. Megmutatták a láncokat és a különböző kikötözési eszközök nyomait, maradványait. A rabszolga szállítást a Brittek tiltották be 1857-ben. Bentebb mentünk, ahol már teljesen sötét volt. A középső részen voltak a denevérek. Mi nem szeretjük a denevéreket, ezért már nagyon vártuk, hogy menjünk tovább. Az idegenvezető csaj beközli, hogy a következő szekcióba vannak a nagyobb denevérek. Ettől sem lettünk túl boldogok. A végén elértük azt a részt, ahol a rabszolgákat felpakolták a hajókra. Ez egy nyílás volt, ami állítólag régen pont akkora volt, hogy egy hajó beálljon. Itt a tengervíz természetesen befolyik. Most a rés nem tudnék átbújni olyan kicsi. Itt is csináltunk fotókat. Visszaféle megint a denevéreken keresztül kellett vándorolnunk. A barlang nagy belépő részénél felülről sejtelmes fények áradnak be, nagyon jól nézett ki. A végén a lépcső mellett volt egy rész, ahova helyiek jönnek imádkozni, és hoznak adományokat. A belépő ára, gyerekek iskoláztatására, étkeztetésére stb. fordítják. Így természetesen mi is adtunk valamennyi pénzt a kis kirándulásokért. Az, hogy igaz-e a rabszolga barlang története nem tudom, dilemmáztunk ezen, és végül arra jutottunk, hogy akár lehet így is, mivel Kenyában Simone az utolsó parti város, utána már csak Tanzániában lehet kikötni.Az itteni emberek egyébként azt gondolják, hogy mivel fehérek vagyunk és az ő ősei 100 évig rabszolgák voltak, ezért a fehér ember emiatt csak úgy adjon neki pénzt. Ezt nagyon elcseszte valaki, aki erre hivatkozással adott is nekik. 

Mivel fogyóban volt a bűz rudunk vennünk kellett valahol. Ez a város, nem olyan, mint Magyarországon. Kis házak, kis boltok, nincs betonozott út, csak a vörös földút. Találtunk is egy helyet, ahol viszont nem volt Marlboro. Mondták, ha nincs, vegyünk Embassy-t, az még szívható. Kérdeztük, hogy oké, mennyi az ára. Mondtak valami irgalmatlan összeget, többet, mint amennyiért a Marbit vettük. Kérdeztük, hogy ez mégis mitől olyan drága, erre a válasz az volt, hogy ez üdülő övezet. Ja, ez hogy ez az. Persze lealkudtuk és vettünk 5 dobozt. Folytattuk utunkat, meglátogattuk a Kisite nemzeti park helyi irodáját. Itt fogjuk megvenni merülések előtt a belépőket. Teljesen kulturált kis komplexum volt. Egy részt kialakítottak úgy, hogy sokat kell várni, és a vendégek is velünk vannak, akkor ne unatkozzanak, filmet vetítenek a parkról, az ott található érdekességekről. Utána hívtuk a bázison az emberkét, Otist, hogy vigyen vissza minket. Ő is nagyon jó fej, ő az aki a hajókat vezeti. Amíg ő odaért, kisétáltunk a kikötőhöz. Már említettem, hogy nem szeretik, ha fotózzák őket. Mesélték, hogy egy srác próbált videózni itt, de szegényt, majdnem meglincselték. Így erről a részről nincsenek képeink. A kikötő sem olyan, mint amit az ember elképzel. Persze tele van hajókkal, de kicsit lepukkant a móló rész, már amit láttunk belőle. Ugyanis, éppen egy teherautó pakolt ki, de azért egy 15 cm-es helyet hagyott a gyalogosoknak. Azt mondanom sem kell, hogy oldalt nem volt semmilyen korlát, csak több méterre alattunk az óceán. Átjutva ezen a részen egy korlátra támaszkodva (itt már volt) bámultunk. Azt csak később vettünk észre, hogy a korlátot, csak a szent lélek tartotta. Az egyik oldalán volt csak lebetonozva, se közte, se a másik végén nem volt semmi támasz. Közben megérkezett Otis, bepattantunk és jöttünk vissza a kis szigetre.

A bejegyzéseinket, és a bejegyzéshez kapcsolód képeinket, megtudod nézni mostantól a Facebookon is.

Weboldalunk eltudod olvasni az eredeti cikket: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpielso-merules-es-a-rabszolga-barlang/

A languszta

A rabszolga barlang

A denevérek távolról

A Baobab fa

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.