A mai bejegyzésem, az egyik szakács lányunkkal folytatott beszélgetéshez kapcsolódik. Kérdezgettem Kenyáról, az itteni emberek életéről szól. 

Érdekelt, hogy itt a faluban, hogyan épül fel a rendszer. Ki a "polgármester", hogy választják őket, milyen feladati vannak. Elmesélte, hogy a vezetőt a helyi öregek közül választják ki. Általában 5 éve vannak választások, de ez nem szent írás. Ugyanis, ha a közösség meg van elégedve vele, akkor folytathatja a munkáját.Itt nincsenek kötelező választások. A vezető dönt minden helyi dologban. Ha a faluban két ember összeverekszik, akkor azt csinálja, hogy leülteti mindkét felet és meg kell beszélniük a dolgokat. Azért mennyivel másabb mint otthon, ahol egyből a rendőrségre rohangálnak az emberek mindenért, még olyan dologért is, ami nem oda tartozik. Szóval leülnek megbeszélik, ha sikerült mindenki mehet a maga dolgára következmény nélkül. Ugyan ez igaz minden esetre, így a lopásokra is. Ez egy kis falu, tehát ha valakinek eltűnik valamije tudják ki volt. Ilyenkor is mennek a vezető elé. A szakács lányunk állítása szerint előfordul az ilyen, de nem jellemző. Volt, hogy ő is kapott pofont, kisírta magát és emiatt nem akart a vezetőhöz fordulni. Abban az esetben ha nincs megoldás, vagy megint elkövetik ugyanazt a bűnt, akkor viszont már ír levelet a rendőrségnek. Így utána már ő vizsgálja ki a dolgokat.

A másik témánk a pénzhez kapcsolódott. Már írtam korábban, hogy itt, ha a családban valaki dolgozik, az általában haza adja a pénzét a család segítésére. Ez itt is így van. Mint kiderült, az ő kis fizetéséből el kell tartania az anyukáját, két húgát. A húgainak ő fizeti az iskolai tandíjat, és mindent ami ehhez kapcsolódik. az iskola rendszer, hiába állami, nem ingyenes. Érdekes, hogy az itteni embereknek kisebb vagyonba kerül az iskoláztatás, mégis mindenki jár iskolába. Tisztában vannak azzal, hogy a képzés, hiába drága de kincset ér. Otthon az emberek nem értékelik azt, hogy azért nagyrészt "ingyenes" a képzés, sokan még az alapvető iskolát sem végzik el. Egy kenyai ember ezért a fél karját adná. 

Magára nem igazán tud költeni, nagy ritkán tud venni egy ruhát. Azt azért hozzá tenném, hogy itt nem márkás 100% pamut Prada cuccokban járkálnak az emberek, hanem alapvetően rossz minőségű műszálas ruhákban. Sajnos a jobb minőség megfizethetetlen számukra. Ezért örülnek, amikor kapnak céges ruhát, vagy esetleg egy turista a nem hordott ruháját neki adja. Folyamatosan ilyen ruhákban rohangálnak. Nem érdekli őket, hogy két számmal nagyobb rájuk, ők hordják mert nincs más.

Bár nincs itt közmű, ettől függetlenül kell szerezniük vizet, olajat, ételt. Mivel az itteni élet egyáltalán nem olcsóbb mit otthon, a fizetések meg eléggé kis kevesek, elképzelésem sincs, hogy mindezek mellett hogy tudnak megélni. A faluban az emberek általában halászatból élnek. Szinte mindenki ezzel foglalkozik, aki meg nem az meg magának csinál valamilyen kis üzletet, és próbál boldogulni..

Ezután áttértünk csajos témára, természetesen a pasikra. Szegény szakács lányunk nehéz helyzetben van ismerkedés terén. A faluban mindenkit ismer, de nem talált megfelelő párt. Kérdeztem, hogy mi van a másik faluval, ami a sziget túl oldalán van, a választ az volt, hogy ott a helyi pasik nagyon szeretik az alkoholt, és a drogokat. Mivel szemben is van egy falu, ezért kíváncsi voltam, hogy ott milyenek a lehetőségek. Sajna itt sem érkezett számára megfelelő válasz. Még volt egy lehetőségem Diani Beach, ahova szoktunk járni. Ez meg szerinte túl messze van. Még ő sem tudja, hogyan fog találni magának megfelelő embert, de nagyon bízik abban, hogy megtalálja, és végre neki is lesz majd családja. 

A vallással kapcsolatban írtam bizony 5-kor fel kell kelni imádkozni. Rákérdeztem még egyszer, hogy ez biztos. Most is azt a választ kaptam, hogy igen. Naponta ötször van ima, egy hajnalban, egy délelőtt, kettő délután és egy este. Ilyenkor fel kell kelni, nincs mese. Ő is felkel és imádkozik. Kb. 5 perc az egész de mégis. Utána szegény már nem tud vissza aludni. Én hajnalban még arra sem vagyok képes, hogy kimenjek a wc-re sötétben, úgy hogy ne menjek neki valaminek. Pedig ez is elég összetett feladat. Sokszor nem is emlékszem rá, hogy kint jártam, csak a felborított dolgok után következtetek, hogy kint jártam. 

Az eredeti cikket itt tudjátok elolvasni:http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpiaz-elet-tolunk-500-meterre/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.