Tegnap merültünk ismét, de most nemcsak ketten, hanem a vendégeinkkel. Az első olyan vendégek voltak, akikkel mi foglalkoztunk közvetlenül. Volt egy magyar párocska, egy angol idősebb házaspár, és 2 német turista pár. A reggel eléggé nyűgösen indult nekem, mert előző este sült krumplit ettünk és megfeküdte egy kicsit a gyomromat. Viszont jó hír volt, hogy a két napja szakadó eső elállt és végre megint sütött a nap. Így tudtuk, hogy estére lesz napelemünk, illetve, hogy a vendégek szép napos időben élvezhetik a napot. Persze ezért mindent meg is tettünk, mert előző este eljártuk a nap táncot. A nap tánc, ugyanolyan mint az eső tánc, csak fordítva kell táncolni. 

Elkezdtünk készülődni, levittük a búvár felszereléseket, a lányok összeállították a kis hűtőládát, benne vízzel, üdítőkkel, gyümölcsökkel és kekszekkel. A hajó, amivel mentünk a nagyobb hajónk az Orka. Ez most lett teljesen lefestve, felújítva Ennek részleteiről a férjem oldalán olvashatsz, link a lap alján. A nagy hajónk mögé oda volt csatolva a kis hajónk a dingi. Szóval átmentünk Shimoniba, hogy felvegyük a vendégeinket. Ahogy átértünk pont megérkezett a buszunk, benne a magyar párral és az angol párral. A programban, amire befizettek, teljes napos volt, és tartalmazott mindent. Először is, elvittük őket a rabszolga barlangba. Itt mi már jártunk egyszer, és mivel nem nagy a hely, ezért rutinosan mozogtam lent. Vittem a vendégeinknek külön zseblámpát, mivel a barlang egy részén igen nagy a sötétség. Amíg mi lent voltunk Otis, elment elintézi mindent, így például a nemzeti park belépőket. A barlang kijáratánál már ott vártak minket, mikor mi jöttünk kifelé. Mi még lent voltunk, de a párom nem bírta ki, hogy ne kezdjen el bohóckodni. Persze ezt csak én láttam, mivel a többieknek a barlang idegenvezetője még komoly dolgokról beszélt. Alig tudtam hova fordulni, hogy ne lássák, mennyire röhögök. Barlangból ki, indulás a kikötőbe. A helyi kikötő mindig tele van, főleg olyan hajókkal, mint a miénk, ami turistákat szállít. Ennek ellenére a kikötőnek csak két lépcső lejárója van. Az a hajó, aki hamarabb ér oda szerencsés, aki később már kevésbé. Mint a mi esetünkben is, a később odaérő hajók, távolabb kötnek ki. Ilyenkor a kisebb hajóval szállítják át az embereket, akik felszállnak a lejáratnál álló hajóra, majd onnan a kis hajóba és onnan a saját hajónkba. Nem bonyolult ez.

A hajón már ott volt a két német pár is ők szintén búvárok, illetve az ő vezetőjük, vagyis aki beszervezte. Ez egy srác volt, de szerintem csont meleg volt. Egyrészt mert úgy beszélt, másrészt mert egy spagetti pántos felső volt rajta, harmadrészt, mert volt rajta valami melltartó szerű is. Ezt úgy kell képzelni, mint egy lány, akinek lapos mellei vannak, próbál valami kis mellet csinálni magának, úgyhogy felvesz egy szivacsos melltartót. Ellenben nagyon izmos karja volt. Szóval elég érdekesen nézett ki, de segített mindenkinek, teljesen jó fej volt. A hajón megismerkedtünk mindenkivel. Az angol házaspár nagyon aranyos volt és közvetlen. Mondtam nekik, hogy az angolom nem nagyon jó, de mondták, hogy biztos jobb, mint az ő magyarjuk, ami nincs. A hölgy nagyon sokáig gyógytornász volt, a férfi pedig elég sok mindent csinált, volt oktató, séf. Most már mindketten nyugdíjasok. Birmimghamből jöttek, amikor kérdeztem miért éppen Kenya, nagyon egyszerű volt a válasz, mert itt nincs akkor idő eltérés, mint mondjuk a távol keleti országoknál. Szeretnek itt lenni, egy hotelben laknak Diani Beachen. A magyar párocska szintén nagyon aranyos volt. Melinda és Levente Budapestről érkezett. Melinda tanácsadással foglalkozik, Levente pedig diplomácia ügyekkel. A németek eléggé maguknak valók voltak, nem igazán foglalkoztak a többiekkel. Persze megkérdeztük, hogy hány merülésük van, csak hogy tudjuk, milyenek lesznek a víz alatt, de mindegyiknek több száz merülése volt.

A merülő hely felé tartva láttunk sok delfint. Ugrándoztak a hajó körül, vagy egyszerűen csak ott úszkáltak mellettünk. Próbáltunk képet csinálni róluk, de nem nagyon sikerült. Nem olyan egyszerű lefényképezni őket. Elér a szemedig a látvány, ami nem annyira gyors jelen esetben, a szemedből eljut az infó az agyadba, agy ezt feldolgozza, és kiadja az utasítást az ujjadnak, hogy nyomja meg a gombot. Az ujjacska megnyomja gombot, fényképet elkészíti. Persze, hogy ennyi idő alatt elmennek a delfinek. És ezt nagyon sokszor eljátszottuk, próbáltuk kicselezni az agyunkat, de nem nagyon jártunk sikerrel. Egy kép sikerült, de azon is már csak a farok rész látszik.

Delfinek víz alatt

Az úton iszonyat nagy hullámok voltak, dőlt a hajó mindenféle. Ezt nagyon rosszul viselte az angol hölgy, mivel végig hányta az egészet, és mindennek tetejébe még le is égett. A párom azon gondolkozott út közben, hogy ha itt minden kötél szakad és nem itt fogunk dolgozni, akkor egy olyan vállalkozást fog indítani, hogy a hajókra beépített tengeri betegség elleni gyógyszeradagoló automatát fog árulni. Szerintem nem rossz ötlet, mivel az én gyomorom is felkavarodott eléggé.

Ilyen körülmények között mondanom sem kell, hogy nem volt egyszerű a beöltözés és a vízbemenetel sem. Hiába állt meg a hajó a hullámok, csak még jobban csapkodták a hajót, úgy hogy mindenki borult, mindenki kapaszkodott. A folytatást a férjem oldalán találjátok.

Eredeti cikket itt tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpielso-szemelyes-vendegeink/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.