Vasárnap reggel, apály volt, így reggel kávézás közben tudtam nézegetni a helyi gyerekeket játék közben. Az itteni gyerekeknek a játékuk a vízen nem hajó, vagy bármi más játék, hanem egy műanyag palack, zsinórhoz kötve. A szerencsések akiknek van ilyenük ezzel játszanak, akiknek nincs, meg mennek utánuk és nézik. Legutóbb, amikor Dianiról jöttünk haza, akkor láttam, hogy a gyerekek játéka egy gumi abroncs, amit egy pálcával hajtanak. Szomorú ezt látni.

Délelőtt még  töprengtünk ezen, aztán délután elhatároztuk, hogy megint elmegyünk merülni, búvárkodni. Most nem vendégekkel, hanem csak ketten a saját szórakozásunkra, illetve azért is, hogy feltérképezzük a ház előtti merülő helyet. Imádom ezt. Elhatározzuk, hogy megyünk merülni, negyedóra és már vízben is vagyunk.

Ehhez képest egy dorogi merülés az alábbiak szerint nézett ki. Először elhatározás kellett, hogy elinduljunk egy olyan helyre merülni ahol kb. 5 cm a látótávolság. Persze Magyarországon az összes olyan tó ahol lehet búvárkodni az ilyen látótávolság van. Ha két nap alatt rászántuk magunkat, akkor jött a készülődés. Reggel 8 óra, felkelés, Ócsáról bemenni Pestre, kb. fél óra. Az üzletben összeszedni a cuccokat, kb. 1 óra. Persze ebben az időben benne van a reggeli is. Elindulás, megérkezés kb. másfél óra. Érkezést követően kipakolás, összeszerelés, öltözés kb. 1 óra. Egy merülés 45 perc. Merülés utáni pihenés, ebéd két óra. Második merülésre összeszerelés, vízbemenetel negyed óra. Merülés 45 perc. Merülés után pihenés 20 perc. Készülődés, hazamenetelhez, elindulás 30 perc. Út Budapestre az üzletig másfél óra. Üzletben kipakolás 30 perc. Indulás, megérkezés Ócsára 45 perc.  Ezt akárhogy számolom több mint 8 óra.

Ehhez képest, itt Kenyában isteni dolgunk van. Szombaton, mint írtuk, eléggé sok dolgunk volt, illetve a neoprén ruha vonaláig le is égtünk. Emiatt a vasárnapi merülés előtt egy kicsit szétszórtak voltunk. Elsőként találnunk kellett teli palackot. Ez elég nagy kihívás volt, ugyanis, vasárnapra is voltak búváraink, így elvitték őket. A páromnak találtunk egy 15 L-es palackot, nekem meg egy 12 Litereset. Oké, palack pipa. Következő az ólom. Ez már egy kicsit nehezebb volt, de sikerült összeszedni kettőnknek 9 kg-ot. Valószínű itt nem olyan sós a víz, így kettőnknek elég volt ez a súly. Ezt követően nem találtam a súlyzsebeimet, de gondoltam majd megkérdezem a többi embert nem látta-e, addig jó az ólomöv. Összeszereltünk, felöltöztünk, már a Morlónál tartottunk, amikor észrevettük, valami furcsa. Összecseréltük a jacketeket. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy teljesen egy formák a jacketjeink, és összesen egy méret különbség van. Ez úgy derült ki, hogy a párom súlyzsebeit akartam betenni, de valahogy sehogy nem ment. Ekkor vettem észre, hogy megvannak a súlyzsebeim és az az én jacketem. Oké, átszerelés, újabb Morló. Most már minden stimmelt, menjünk vízbe. Éppen dagály volt, úgyhogy beúsztunk jó messzire, és elindultunk lefelé. Lent elég nagy áramlatok voltak, de nagyon élveztük, hogy meg sem mozdulunk, mégis visz minket a hullámzás. Merülés előtt megbeszéltük, hogy a merülés első felében a férjem fotóz, utána meg én. Ez így is lett. A férjem minden kis apró színes dolognál megállt és fényképezett. Én addig ott lebegtem körülötte, és néztem, a leendő témáit. Nagyon szép korallok és halacskák vannak itt a bázis előtti merülő helyen.

Halacskák 

A felénél szólt a párom, hogy itt a fényképező próbálgassam a dolgokat. Előtte még én nem próbáltam a víz alatti fényképezést. Persze, ahogy átadta gépet, pont egy olyan területre érkeztünk, ahol semmi nem volt. Szerencsére nem sokáig tartott ez, és tudtam képeket csinálni. Persze, a halak szívattak. Kergettem őket, hogy csináljak egy jó képet róluk, és még a fényképezés szabályainak is megfeleljek.

Tengeri csillag

Találtam egy szép narancssárga halacskát, amiről csináltam 5 képet, de dobált a hullámzás, ezért nem sikerült, csak homályos folt lett a képből. Odaadtam a férjemnek, hogy mivel ő már gyakorlott csináljon már egy jó képet. Próbálta ő is, így utólag már tudom neki se sikerült. Ezután ő azt gondolta, hogy én végleg adtam vissza neki a gépet, és lelkesen fotózott tovább. Én mentem utána, nem kértem vissza a gépet nem akartam a elvenné a kis lelkesedését. Természetesen őt is szívatták a halak.

Volt egy halacska, aki ha a férjem felemelte a gépet egyből elbújt, ha letette előjött. Ezzel jól eljátszottak egy ideig, aztán a párom megunta. Mivel elég sekélyen merültünk, így majdnem egy órát követően feljöttünk a felszínre. Megállapítottuk, hogy a dagály még fentebb ment, így komoly úszást igényelt mire elértünk a bázishoz felvezető lépcsőig. Közben megbeszéltük, hogy én nem úgy gondoltam, hogy végleg visszaveszi a gépet, és jót röhögtünk magunkon. 

Mi

Az eredeti cikket itt tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpivasarnap-is-merultunk/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.