Vasárnap reggel, apály volt, így reggel kávézás közben tudtam nézegetni a helyi gyerekeket játék közben. Az itteni gyerekeknek a játékuk a vízen nem hajó, vagy bármi más játék, hanem egy műanyag palack, zsinórhoz kötve. A szerencsések akiknek van ilyenük ezzel játszanak, akiknek nincs, meg mennek utánuk és nézik. Legutóbb, amikor Dianiról jöttünk haza, akkor láttam, hogy a gyerekek játéka egy gumi abroncs, amit egy pálcával hajtanak. Szomorú ezt látni.

Délelőtt még  töprengtünk ezen, aztán délután elhatároztuk, hogy megint elmegyünk merülni, búvárkodni. Most nem vendégekkel, hanem csak ketten a saját szórakozásunkra, illetve azért is, hogy feltérképezzük a ház előtti merülő helyet. Imádom ezt. Elhatározzuk, hogy megyünk merülni, negyedóra és már vízben is vagyunk.

Ehhez képest egy dorogi merülés az alábbiak szerint nézett ki. Először elhatározás kellett, hogy elinduljunk egy olyan helyre merülni ahol kb. 5 cm a látótávolság. Persze Magyarországon az összes olyan tó ahol lehet búvárkodni az ilyen látótávolság van. Ha két nap alatt rászántuk magunkat, akkor jött a készülődés. Reggel 8 óra, felkelés, Ócsáról bemenni Pestre, kb. fél óra. Az üzletben összeszedni a cuccokat, kb. 1 óra. Persze ebben az időben benne van a reggeli is. Elindulás, megérkezés kb. másfél óra. Érkezést követően kipakolás, összeszerelés, öltözés kb. 1 óra. Egy merülés 45 perc. Merülés utáni pihenés, ebéd két óra. Második merülésre összeszerelés, vízbemenetel negyed óra. Merülés 45 perc. Merülés után pihenés 20 perc. Készülődés, hazamenetelhez, elindulás 30 perc. Út Budapestre az üzletig másfél óra. Üzletben kipakolás 30 perc. Indulás, megérkezés Ócsára 45 perc.  Ezt akárhogy számolom több mint 8 óra.

Ehhez képest, itt Kenyában isteni dolgunk van. Szombaton, mint írtuk, eléggé sok dolgunk volt, illetve a neoprén ruha vonaláig le is égtünk. Emiatt a vasárnapi merülés előtt egy kicsit szétszórtak voltunk. Elsőként találnunk kellett teli palackot. Ez elég nagy kihívás volt, ugyanis, vasárnapra is voltak búváraink, így elvitték őket. A páromnak találtunk egy 15 L-es palackot, nekem meg egy 12 Litereset. Oké, palack pipa. Következő az ólom. Ez már egy kicsit nehezebb volt, de sikerült összeszedni kettőnknek 9 kg-ot. Valószínű itt nem olyan sós a víz, így kettőnknek elég volt ez a súly. Ezt követően nem találtam a súlyzsebeimet, de gondoltam majd megkérdezem a többi embert nem látta-e, addig jó az ólomöv. Összeszereltünk, felöltöztünk, már a Morlónál tartottunk, amikor észrevettük, valami furcsa. Összecseréltük a jacketeket. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy teljesen egy formák a jacketjeink, és összesen egy méret különbség van. Ez úgy derült ki, hogy a párom súlyzsebeit akartam betenni, de valahogy sehogy nem ment. Ekkor vettem észre, hogy megvannak a súlyzsebeim és az az én jacketem. Oké, átszerelés, újabb Morló. Most már minden stimmelt, menjünk vízbe. Éppen dagály volt, úgyhogy beúsztunk jó messzire, és elindultunk lefelé. Lent elég nagy áramlatok voltak, de nagyon élveztük, hogy meg sem mozdulunk, mégis visz minket a hullámzás. Merülés előtt megbeszéltük, hogy a merülés első felében a férjem fotóz, utána meg én. Ez így is lett. A férjem minden kis apró színes dolognál megállt és fényképezett. Én addig ott lebegtem körülötte, és néztem, a leendő témáit. Nagyon szép korallok és halacskák vannak itt a bázis előtti merülő helyen.

Halacskák 

A felénél szólt a párom, hogy itt a fényképező próbálgassam a dolgokat. Előtte még én nem próbáltam a víz alatti fényképezést. Persze, ahogy átadta gépet, pont egy olyan területre érkeztünk, ahol semmi nem volt. Szerencsére nem sokáig tartott ez, és tudtam képeket csinálni. Persze, a halak szívattak. Kergettem őket, hogy csináljak egy jó képet róluk, és még a fényképezés szabályainak is megfeleljek.

Tengeri csillag

Találtam egy szép narancssárga halacskát, amiről csináltam 5 képet, de dobált a hullámzás, ezért nem sikerült, csak homályos folt lett a képből. Odaadtam a férjemnek, hogy mivel ő már gyakorlott csináljon már egy jó képet. Próbálta ő is, így utólag már tudom neki se sikerült. Ezután ő azt gondolta, hogy én végleg adtam vissza neki a gépet, és lelkesen fotózott tovább. Én mentem utána, nem kértem vissza a gépet nem akartam a elvenné a kis lelkesedését. Természetesen őt is szívatták a halak.

Volt egy halacska, aki ha a férjem felemelte a gépet egyből elbújt, ha letette előjött. Ezzel jól eljátszottak egy ideig, aztán a párom megunta. Mivel elég sekélyen merültünk, így majdnem egy órát követően feljöttünk a felszínre. Megállapítottuk, hogy a dagály még fentebb ment, így komoly úszást igényelt mire elértünk a bázishoz felvezető lépcsőig. Közben megbeszéltük, hogy én nem úgy gondoltam, hogy végleg visszaveszi a gépet, és jót röhögtünk magunkon. 

Mi

Az eredeti cikket itt tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpivasarnap-is-merultunk/

Tegnap merültünk ismét, de most nemcsak ketten, hanem a vendégeinkkel. Az első olyan vendégek voltak, akikkel mi foglalkoztunk közvetlenül. Volt egy magyar párocska, egy angol idősebb házaspár, és 2 német turista pár. A reggel eléggé nyűgösen indult nekem, mert előző este sült krumplit ettünk és megfeküdte egy kicsit a gyomromat. Viszont jó hír volt, hogy a két napja szakadó eső elállt és végre megint sütött a nap. Így tudtuk, hogy estére lesz napelemünk, illetve, hogy a vendégek szép napos időben élvezhetik a napot. Persze ezért mindent meg is tettünk, mert előző este eljártuk a nap táncot. A nap tánc, ugyanolyan mint az eső tánc, csak fordítva kell táncolni. 

Elkezdtünk készülődni, levittük a búvár felszereléseket, a lányok összeállították a kis hűtőládát, benne vízzel, üdítőkkel, gyümölcsökkel és kekszekkel. A hajó, amivel mentünk a nagyobb hajónk az Orka. Ez most lett teljesen lefestve, felújítva Ennek részleteiről a férjem oldalán olvashatsz, link a lap alján. A nagy hajónk mögé oda volt csatolva a kis hajónk a dingi. Szóval átmentünk Shimoniba, hogy felvegyük a vendégeinket. Ahogy átértünk pont megérkezett a buszunk, benne a magyar párral és az angol párral. A programban, amire befizettek, teljes napos volt, és tartalmazott mindent. Először is, elvittük őket a rabszolga barlangba. Itt mi már jártunk egyszer, és mivel nem nagy a hely, ezért rutinosan mozogtam lent. Vittem a vendégeinknek külön zseblámpát, mivel a barlang egy részén igen nagy a sötétség. Amíg mi lent voltunk Otis, elment elintézi mindent, így például a nemzeti park belépőket. A barlang kijáratánál már ott vártak minket, mikor mi jöttünk kifelé. Mi még lent voltunk, de a párom nem bírta ki, hogy ne kezdjen el bohóckodni. Persze ezt csak én láttam, mivel a többieknek a barlang idegenvezetője még komoly dolgokról beszélt. Alig tudtam hova fordulni, hogy ne lássák, mennyire röhögök. Barlangból ki, indulás a kikötőbe. A helyi kikötő mindig tele van, főleg olyan hajókkal, mint a miénk, ami turistákat szállít. Ennek ellenére a kikötőnek csak két lépcső lejárója van. Az a hajó, aki hamarabb ér oda szerencsés, aki később már kevésbé. Mint a mi esetünkben is, a később odaérő hajók, távolabb kötnek ki. Ilyenkor a kisebb hajóval szállítják át az embereket, akik felszállnak a lejáratnál álló hajóra, majd onnan a kis hajóba és onnan a saját hajónkba. Nem bonyolult ez.

A hajón már ott volt a két német pár is ők szintén búvárok, illetve az ő vezetőjük, vagyis aki beszervezte. Ez egy srác volt, de szerintem csont meleg volt. Egyrészt mert úgy beszélt, másrészt mert egy spagetti pántos felső volt rajta, harmadrészt, mert volt rajta valami melltartó szerű is. Ezt úgy kell képzelni, mint egy lány, akinek lapos mellei vannak, próbál valami kis mellet csinálni magának, úgyhogy felvesz egy szivacsos melltartót. Ellenben nagyon izmos karja volt. Szóval elég érdekesen nézett ki, de segített mindenkinek, teljesen jó fej volt. A hajón megismerkedtünk mindenkivel. Az angol házaspár nagyon aranyos volt és közvetlen. Mondtam nekik, hogy az angolom nem nagyon jó, de mondták, hogy biztos jobb, mint az ő magyarjuk, ami nincs. A hölgy nagyon sokáig gyógytornász volt, a férfi pedig elég sok mindent csinált, volt oktató, séf. Most már mindketten nyugdíjasok. Birmimghamből jöttek, amikor kérdeztem miért éppen Kenya, nagyon egyszerű volt a válasz, mert itt nincs akkor idő eltérés, mint mondjuk a távol keleti országoknál. Szeretnek itt lenni, egy hotelben laknak Diani Beachen. A magyar párocska szintén nagyon aranyos volt. Melinda és Levente Budapestről érkezett. Melinda tanácsadással foglalkozik, Levente pedig diplomácia ügyekkel. A németek eléggé maguknak valók voltak, nem igazán foglalkoztak a többiekkel. Persze megkérdeztük, hogy hány merülésük van, csak hogy tudjuk, milyenek lesznek a víz alatt, de mindegyiknek több száz merülése volt.

A merülő hely felé tartva láttunk sok delfint. Ugrándoztak a hajó körül, vagy egyszerűen csak ott úszkáltak mellettünk. Próbáltunk képet csinálni róluk, de nem nagyon sikerült. Nem olyan egyszerű lefényképezni őket. Elér a szemedig a látvány, ami nem annyira gyors jelen esetben, a szemedből eljut az infó az agyadba, agy ezt feldolgozza, és kiadja az utasítást az ujjadnak, hogy nyomja meg a gombot. Az ujjacska megnyomja gombot, fényképet elkészíti. Persze, hogy ennyi idő alatt elmennek a delfinek. És ezt nagyon sokszor eljátszottuk, próbáltuk kicselezni az agyunkat, de nem nagyon jártunk sikerrel. Egy kép sikerült, de azon is már csak a farok rész látszik.

Delfinek víz alatt

Az úton iszonyat nagy hullámok voltak, dőlt a hajó mindenféle. Ezt nagyon rosszul viselte az angol hölgy, mivel végig hányta az egészet, és mindennek tetejébe még le is égett. A párom azon gondolkozott út közben, hogy ha itt minden kötél szakad és nem itt fogunk dolgozni, akkor egy olyan vállalkozást fog indítani, hogy a hajókra beépített tengeri betegség elleni gyógyszeradagoló automatát fog árulni. Szerintem nem rossz ötlet, mivel az én gyomorom is felkavarodott eléggé.

Ilyen körülmények között mondanom sem kell, hogy nem volt egyszerű a beöltözés és a vízbemenetel sem. Hiába állt meg a hajó a hullámok, csak még jobban csapkodták a hajót, úgy hogy mindenki borult, mindenki kapaszkodott. A folytatást a férjem oldalán találjátok.

Eredeti cikket itt tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpielso-szemelyes-vendegeink/

A mai bejegyzésem, az egyik szakács lányunkkal folytatott beszélgetéshez kapcsolódik. Kérdezgettem Kenyáról, az itteni emberek életéről szól. 

Érdekelt, hogy itt a faluban, hogyan épül fel a rendszer. Ki a "polgármester", hogy választják őket, milyen feladati vannak. Elmesélte, hogy a vezetőt a helyi öregek közül választják ki. Általában 5 éve vannak választások, de ez nem szent írás. Ugyanis, ha a közösség meg van elégedve vele, akkor folytathatja a munkáját.Itt nincsenek kötelező választások. A vezető dönt minden helyi dologban. Ha a faluban két ember összeverekszik, akkor azt csinálja, hogy leülteti mindkét felet és meg kell beszélniük a dolgokat. Azért mennyivel másabb mint otthon, ahol egyből a rendőrségre rohangálnak az emberek mindenért, még olyan dologért is, ami nem oda tartozik. Szóval leülnek megbeszélik, ha sikerült mindenki mehet a maga dolgára következmény nélkül. Ugyan ez igaz minden esetre, így a lopásokra is. Ez egy kis falu, tehát ha valakinek eltűnik valamije tudják ki volt. Ilyenkor is mennek a vezető elé. A szakács lányunk állítása szerint előfordul az ilyen, de nem jellemző. Volt, hogy ő is kapott pofont, kisírta magát és emiatt nem akart a vezetőhöz fordulni. Abban az esetben ha nincs megoldás, vagy megint elkövetik ugyanazt a bűnt, akkor viszont már ír levelet a rendőrségnek. Így utána már ő vizsgálja ki a dolgokat.

A másik témánk a pénzhez kapcsolódott. Már írtam korábban, hogy itt, ha a családban valaki dolgozik, az általában haza adja a pénzét a család segítésére. Ez itt is így van. Mint kiderült, az ő kis fizetéséből el kell tartania az anyukáját, két húgát. A húgainak ő fizeti az iskolai tandíjat, és mindent ami ehhez kapcsolódik. az iskola rendszer, hiába állami, nem ingyenes. Érdekes, hogy az itteni embereknek kisebb vagyonba kerül az iskoláztatás, mégis mindenki jár iskolába. Tisztában vannak azzal, hogy a képzés, hiába drága de kincset ér. Otthon az emberek nem értékelik azt, hogy azért nagyrészt "ingyenes" a képzés, sokan még az alapvető iskolát sem végzik el. Egy kenyai ember ezért a fél karját adná. 

Magára nem igazán tud költeni, nagy ritkán tud venni egy ruhát. Azt azért hozzá tenném, hogy itt nem márkás 100% pamut Prada cuccokban járkálnak az emberek, hanem alapvetően rossz minőségű műszálas ruhákban. Sajnos a jobb minőség megfizethetetlen számukra. Ezért örülnek, amikor kapnak céges ruhát, vagy esetleg egy turista a nem hordott ruháját neki adja. Folyamatosan ilyen ruhákban rohangálnak. Nem érdekli őket, hogy két számmal nagyobb rájuk, ők hordják mert nincs más.

Bár nincs itt közmű, ettől függetlenül kell szerezniük vizet, olajat, ételt. Mivel az itteni élet egyáltalán nem olcsóbb mit otthon, a fizetések meg eléggé kis kevesek, elképzelésem sincs, hogy mindezek mellett hogy tudnak megélni. A faluban az emberek általában halászatból élnek. Szinte mindenki ezzel foglalkozik, aki meg nem az meg magának csinál valamilyen kis üzletet, és próbál boldogulni..

Ezután áttértünk csajos témára, természetesen a pasikra. Szegény szakács lányunk nehéz helyzetben van ismerkedés terén. A faluban mindenkit ismer, de nem talált megfelelő párt. Kérdeztem, hogy mi van a másik faluval, ami a sziget túl oldalán van, a választ az volt, hogy ott a helyi pasik nagyon szeretik az alkoholt, és a drogokat. Mivel szemben is van egy falu, ezért kíváncsi voltam, hogy ott milyenek a lehetőségek. Sajna itt sem érkezett számára megfelelő válasz. Még volt egy lehetőségem Diani Beach, ahova szoktunk járni. Ez meg szerinte túl messze van. Még ő sem tudja, hogyan fog találni magának megfelelő embert, de nagyon bízik abban, hogy megtalálja, és végre neki is lesz majd családja. 

A vallással kapcsolatban írtam bizony 5-kor fel kell kelni imádkozni. Rákérdeztem még egyszer, hogy ez biztos. Most is azt a választ kaptam, hogy igen. Naponta ötször van ima, egy hajnalban, egy délelőtt, kettő délután és egy este. Ilyenkor fel kell kelni, nincs mese. Ő is felkel és imádkozik. Kb. 5 perc az egész de mégis. Utána szegény már nem tud vissza aludni. Én hajnalban még arra sem vagyok képes, hogy kimenjek a wc-re sötétben, úgy hogy ne menjek neki valaminek. Pedig ez is elég összetett feladat. Sokszor nem is emlékszem rá, hogy kint jártam, csak a felborított dolgok után következtetek, hogy kint jártam. 

Az eredeti cikket itt tudjátok elolvasni:http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpiaz-elet-tolunk-500-meterre/

Izgalmas hetek elé nézünk. Sokat agyaltunk a férjemmel azon, hogy hol lehetnek még izgalmas helyek a szigeten kívül. Megnéztük a térképet és persze használtuk a Google funkciót is, ami igen hasznos barátunk. Így találtunk rá Funzi szigetére és az ottani érdekességekre. Megkérdeztük a helyieket, akik azt tanácsolták, hogy menjünk át, mert szerintük is jó a hely, bár idáig senkinek nem jutott eszébe ez az ötlet, roncsmerülés szempontjából pedig Diani Beach az úti cél. 

Ebből kifolyólag a héten átmegyünk Funzi szigetére. A sziget nagyon közel van hozzánk, és a helyi fiúk javaslata alapján csónakkal fogjuk megközelíteni. Funzi autó úton Dianitól kb. 40 km-re található, tőlünk pedig, olyan 30 km-re. Ez egy sziget együttes, mely összesen 4 mangrove fákkal benőtt szigetből áll. A szigeten egy város van, ott kb. 1500 laknak. A város lakói muszlimok, és alapvetően horgászatból és mezőgazdaságból tartják fent magukat. Ja, meg persze természetesen a turizmusból. Funzin keresztül kanyarog egy folyó, mely több irányba is elágazik. Ez a folyó a Ramisi folyó. Ennek a folyásnak a legfőbb jellegzetessége, hogy itt laknak a krokodilok. Ezeket az infókat a kollégámtól Billytől tudom. Azt mondja, hogy ő már volt ott, saját szervezésben járt ott, de mivel nem ismerik a terepet egyáltalán nem láttak krokodilt. Szerinte érdemes egy túravezetőt igénybe venni, nehogy úgy járjunk, mint ő. Azt is mondta, hogy kb. 6000 kroki él a vizekben, szóval szép nagy számban lehet velük találkozni, ha ismeri az ember a terepet. Most egyelőre csak a szigetet szeretnénk megnézni és feltérképezni. Funzinak gyönyörű fehér homokos, tiszta partja van, amiből kifolyólag itt fészkel rengeteg teknős. Nem mindegyiknek ismerem a magyar nevét, ezért amit nem tudok, azt inkább leírom angolul. Szóval van itt zöld teknős, vannak kérges teknős félék, és található még Hawksbill tengeri teknős.  Igyekszünk a héten mindent megnézni, amit tudunk, és persze fotóval dokumentáljuk, majd a blogunkban.Örülök, hogy ilyen jó ötleteket adott nekünk Billy.

A héten jön két magyar vendég is, egy napra. Izgatottan várjuk őket, mert a fürdőszoba felújítás miatt eddig nem tudtak jönni hozzánk. A héten befejezik a munkát és már használható lesz az egység. Szóval ők az első vendégeink.

A másik uticélunk, de lehet, hogy ez jövő hét elejére marad Diani beach. Itt a helyiek, vagyis Billy elmondása szerint két búvárkodásra alkalmas roncs is van. Ide valószínű ő is elfog jönni velünk. Az egyik a H.M.S Hildasay. Ez 1941-ben épült és a Kenyai Királyi Haditengerészet hajója volt. A második világháborúban szolgált, testvér hajójával a H.M.S Sharpinsay-val. Egy ütközetben 1945-ben a nővér hajó segítségére sietett, azonban zátonyra futott. Mindenkit sikerült kimenteni, de a hajó elsüllyedt. A roncs most 17-24 méteres mélységben fekszik. Elvileg igen kiváló a látótávolság és nagy eséllyel találkozhatunk szirti cápákkal.

Diani Beach

A másik egy a halászhajó, melyet az egyik helyi búvárbázis süllyesztett el 2002-ben. A roncs 17 méteren kezdődik és 28 méteren végződik. Elvileg gyönyörű az élővilága és háromszor akkorák a halak ott, mint amilyet szokott látni az ember. Kíváncsi vagyok rá, milyen lesz.

Az eredeti cikket itt tudjátok elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpiszep-jovokep-mar-varjuk/

Tegnap átmentünk megint az nagy városba Dianira. A hétfői napot beszéltük meg a könyvelővel, hogy találkozunk és átbeszéljük a dolgokat. Ez így is volt. Ma bevezettünk egy-két újdonságot, de a fiúk nagyon jól fogadták ezeket a dolgokat. Aztán elvittek minket Peterhez, a 70 éves angol barátunkhoz, addig ők nyugodtan bevásároltak, elintéztek minket.

Peternél laktunk majdnem egy hétig, megérkezésünket követően. Mint írtam kb. 70 éves, és egy bűbáj aranyos ember. A mai látogatásunk célja azon kívül, hogy szeretünk vele lenni célja azonban más volt:

A történet ott kezdődik, hogy neki van két kutyája. Akinek van kutyuskája, tudja, hogy évente érdemes elvinni vizsgálatra, esetleg kap egy kis szurit, vagy féreghajtót. Peternek van két cica természetű rotweilere. Nekünk a szigeten van szintén egy kutyuskánk Malejka. Mivel ő még igen fiatal, nem kapott eddig semmilyen oltást, elérkezettnek láttuk, tehát az időt arra, hogy megkapja a kötelező oltásokat, kiegészítve egy kis féreghajtással. Emellett, mint korábban írtam, az idős német hölgynek, akik vendégségben jártak nálunk van több cicája, akiket szeretne ivartalanítani. Így úgy gondoltuk, hogy ha kijönne ide az állatorvos, egyszerűbb lenne megfelezni a költségeket. Nekünk nincs semmilyen kontaktunk állatorvoshoz, de Peternek van a két kutyájából adódóan.

A kutyusok medencéje Peternél

Szóval ma, amikor megérkeztünk Dianira felhívtam, hogy mi újság, hogy van. Persze egyből jött a válasz, hogy mikor megyünk hozzájuk. Mondtam neki, most pont itt vagyunk. Ó ez nagyon jó ugorjunk át egy kávéra. Megérkezésünket követően kiderült, hogy amióta nem láttuk, azóta megérkezett a felesége, a feleségének a testvére és a férje. A felesége egyébként cseh anyától és osztrák apától származik, de ő nem ott született. Néha hazajár meglátogatni a rokonait, de más kapcsolata nincs ezzel az országgal. Peterrel Angliában élnek eredetileg, de most december végéig itt lesznek Kenyában. Utána haza kell menniük, ugyanis a gyerekei hatalmas bulit fognak csapni a párjukkal, a párjuk testvéreivel és azok párjával. Mondta is Peter, hogy ajánlani fogja a gyerekeinek, hogy hívjanak át minket a férjemmel, mert hasonló a személyiségünk az ő gyerekeihez, és tuti jól kijönnénk. Mondtuk neki, hogy meglátjuk, mennyi munkánk van, de persze szívesen találkozunk velük.

Peter háza

Szóval Peter és a felesége elbűvölő ember. Mivel az angolunk még nem tökéletes, ezért nyugodtan lassan beszélnek velünk. Ezáltal ma annyira sikerült ellazulnom, hogy folyékonyan trécseltem velük, minden témában. Peter felesége angolt oktatott, pont olyan külföldieknek, mint mi. Most már ő is nyugdíjas. Szóval traccsparti volt ma. Nagyon sok jó tanáccsal látott el minket. Így például, hogy a Papaya magja nagyon jó megelőző szer a maláriára. Ugyanekkor ez a gyümölcs tökéletes állatoknál féreghajtásra is. Megbeszéltük azt is, hogy milyen Magyarország, és hogy 56-ban mennyi ember vándorolt el otthonról. Látogatásunk fő célja az volt, hogy megtudjuk az állatorvos számát, mivel Peter rossz számot küldött nekünk. A felesége ebben is segített egyből. Együtt felhívtuk az állatorvost, és segített nekem, mivel olyan szavakat még nem tudok, hogy a macska kipakolás, féreghajtó. Nagyon aranyosan elmagyarázták, hogy milyen szavakat használnak ezekre. Az állatorvos a mi kis kutyuskánkat tekintve nem drága, ez azt jelenti, hogy 70 km út oda és 70 km vissza, a szurik, meg a féreghajtás, nagyjából olyan 22.000,-Ft-ra jön ki. Ellenben egy lány macska kipakolás, és ez csak a kipakolás 24.000,-Ft/macsek. A fiú macska csak 9.000,-Ft. A testvére és a férje és az én férjem is bekapcsolódott ezen a ponton a beszélgetésbe. Természetesen kifejtették, hogy miért is olyan olcsó a fiú macska kasztrálása. Egyszerűen megfogalmazva: fogj két téglát. Persze a fiúk beleborzongtak ebbe, de nem tántorította el attól, hogy tovább fecsegjenek a témáról. Ennél a témánál persze szeretném megjegyezni, hogy nem azért nem visszük át a kutyust, mi az állatorvoshoz, mert lusták vagyunk. Az indok nagyon egyszerű. Ez a kutya itt a szigeten oda megy, ahova akar. Még életében nem volt rajta se nyakörv, se póráz. Fél az óceántól. Keservesen nyüszít, ha bemegyünk, mivel a víz nagy erővel csapódik a szigethez, és ez nagy hangot ad ki. Ebből kifolyólag nem volt még csónakban sem, és akkor még nem is beszéltem arról, hogy 70 km autókázás várna rá. Ez a meló nagyjából félév lenne a kutyánál, de az oltásokkal nem tudunk várni, főleg itt Kenyában nem.

Nagyjából másfélórát voltunk náluk, és nagyon jól éreztük magunkat. Ami nekem külön siker élmény volt, hogy folyamatosan tudtam beszélgetni velük, hibák nélkül. Most már lassan teljesen át áll az agyam az angolra, mivel napközben a férjemen kívül mindenki mással angolul kell beszélnem. Így angolul kell megtárgyalnom a közös fürdőszoba felújításának részletes árajánlatát, a könyvelővel a kiadások, bevételek, egyenlegek, adók stb. azt, hogy ki mit csináljon a szigeten, szóval mindent. Ma útközben hazafele már azon kaptam magam, hogy angolul gondolkodok. Félelmetes mennyire át tud állni az ember agya, ezekre a dolgokra. Örülök ennek a kis sikernek is, mert az egyik célom, hogy jól és folyékonyan beszéljek angolul. Ne az legyen, mint otthon, hogy jársz heti egy-két angol órára, ahol úgy érzed megy az angol, de a valóságban nem így van. Természetesen Andris is egyre jobban tolja az angolt, ma már ő is sokat beszélgetett. Peter meg is dicsérte, hogy amióta nem beszéltek, mennyit fejlődött.

Miután eljöttünk tőlük, elmentünk bevásárolni saját célra a Nakumatt nevű boltba. Gyorsan rá is raboltunk a csokira, az energia italra, és a Marbi cigire. Mióta eljöttünk Magyarországról, nem ettünk csokit, így ez most nagyon jól esett nekünk. Energia italt ittunk, de azt sem olyan mértékben mint otthon. Ez azt jelenti, hogy nem fejenként naponta iszunk ilyen löttyöt, hanem két hetente, ketten egyet. Addig amíg nem érünk be a boltba, eszünkben sem jut a gondolat, hogy vegyünk.

Peteréket ma reggel meghívtuk a szigetre, egyrészt mert nagyon szeretjük őket, másrészt nem jártak még a szigeten, harmadrészt pedig, mert nála laktunk majdnem egy hétig. Lejönnek megmutatunk nekik mindent, esténként beverünk egy két gin-tonicot, és tanulunk szorgalmasan angolul. Erről jut eszembe, hogy én mindig azt hallottam az angolok hidegek, és egyáltalán nem jó fejek. Szeretnék cáfolni minden ilyen infót. Kedvesek, közvetlenek, segítőkészek. Tegnap egyből lepuszilt minket, mindenki, így még azt sem tudom mondani, hogy hidegek. Két dolog miatt azonban csesztetnek minket. Egyik az, hogy nem tudjuk a rögbi játékszabályait, és nem is nézzük, a másik, pedig, hogy a krikett szabályait sem tudjuk és szintén nem is nézzük. Kifejtették, hogy ebben azért még van mit fejlődnünk, de majd ők elmagyaráznak mindent. Nagyon kis aranyosak.

Weboldalunk: www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu

Az eredeti cikket itt tudjátok elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpimilyenek-a-kenyaban-elo-angolok-vagyis-ujabb-latogatas-petereknel/

Megérkezésünket követően, a lányok szerettek volna ebédet is adni nekünk, de egyszerűen nem bírtuk a napi háromszori kaját. Így most átálltunk a késő reggeli, és a kora esti vacsira. Az összes vacsoránk frenetikusra sikerült. Idáig sok grill halat ettünk. Vacsi előtt fogják a halat, az oktopuszt, a kalamárit a helyiek így mindig frisset kapunk. Otthon nem szerettem ennyire a grill halat, de itt nem tudom, hogy a hal íze miatt, vagy amiatt hogy faszénen készül, de nagyon megszerettem. A halakhoz kapcsolódva eszembe jutott (bár már írtam), hogy múltkor halásztak az itteni fiúk. Akkor fogtak kalamárit is. Én már ettem ilyet korábban Horvátországban, és most is valami hasonlót vártam, de kellemesen csalódtam. Egyrészt, nem olyan kis csoffadtak voltak mint a horvátoknál. A csuklós simán átfért rajta. A másik, hogy teljesen más íze volt. Kicsit édesebb volt és nagyon puha omlós. A lányok elmondása szerint ennek az a titka, hogy hosszú ideig citromba kell áztatni őket. Ettünk már polipot is, pörkölt formájában, és szintén pörköltet hallal. A polip puha volt, ami a fiúk szerint sok ütéssel érhető el. Mondtuk is a srácnak, hogy menjen vezesse le a feszkót a polipon, és jöjjön vissza mosolyogva. Így is történt, bár előtt sem volt semmi baja.Mindkettő nagyon ízletes volt, imádtam.

A hal mellé különféle köretek szoktunk kapni, így például zöldséges rizs, ami attól zöldséges, hogy reszelnek bele, zöld paprikát, paradicsomos tésztát, amibe répa darabok vannak (imádom), és sült krumplit. A sült krumplit nem úgy kell elképzelni mint otthon, hogy vékony kis szálacskák. Itt félbevágják a krumplit, tesznek rá egy kis kurkumát, amitől szép sárga színe lesz és jó íze. Ezt sütik meg, ilyen nagy formában, kevés olajban. Kívül ropogós, belül ízletes, és valódi krumpli.

Kaptunk már sült csirkét is. Mondanám, hogy olyan mint otthon, de a fűszerezésnek köszönhetően teljesen más íze van. Itt előszeretettel használnak mindenbe gyömbért. A csirke, vagy a hal mellé szoktunk kapni szószt is, amire első látásra azt hittem, hogy oljban, fokhagyma. Persze mindkettő volt benne, de az íz markáns részét a gyömbér tette ki.

Múlt héten „pataki tálban” sütöttek nekünk, egy nagyon egyszerű kaját. Ledarálták a húst, befűszerezték, kicsit átforgatták olajban. Ezután csináltak egy hagyományos krumpli pürét. A tál aljába a darált hús, felé a krumpli püré, tetejére sajt, és megsütötték. Nem tudom hol, mivel nincs tűhelyünk, de gyanítom a faszén ágyban csinálták mindezt.

A lányok a leveseket is iszonyat jól elkészítik. Itt nincs olyan hagyományos leves, mint otthon. Ez alatt azt értem, hogy nincsen lebegő répa, káposzta, stb. darab, itt csak püré leves van. Ettünk már gombapüré levest, káposztapüré levest, de a kedvencem kókusztejes leves volt. A kókusztejes leves elkészítésének napján szóltak, a lányok, hogy csinálnak a leves mellé chapatit. Kérdezték megakarom-e tanulni. Hát hogyne, mivel gőzöm sem volt mi az. Mint kiderült ez egy helyi kenyérszerű tészta. A chapati, nagyon egyszerű liszt, olaj, só, víz. A lányok az olajat forrón teszik bele, mert szerintük így a tuti. Összedolgozzák, kinyújtják, megkenik olajjal, gyúrnak kis gombócokat, majd kinyújtják megint és forró vaslapon megsütik. A készítés közben vettem észre, hogy az egyik szakácslányunk ücsörög valami sámli szerű dolgon és éppen a kókuszokat molesztálja. Jobban megnéztem, és láttam, hogy van egy sámli rész, amiből kiáll egy rúd. A rúd vége rücskös volt. Ezen a részen szedte ki a kókusz belsejéből a cuccokat. Így kényelmesen is ült, és közben még dolgozott is. A kókusz tejes leves receptjét ma megszereztem, mindjárt le is írom. Megmondom őszintén, hogy csak annyit tudok mondani róla, az eddigi legjobb leves (természetesen a szülők levesén kívül) amit életemben ettem. Érződött rajta a kókusz, de volt benne krumpli is, és mindez megfejelve a kis kenyérrel, a mennyországban éreztem magam. Holnap ezt fogjuk kapni vacsorára, juhúúúú.

Kinyújt, olajoz, szeletel, és a kis gombócok

A recept 2 fő részére: Olaj 1 db Hagyma 3 db Paradicsom 1,5 db Répa 1 kanál Kurkuma 3 krumpli 1 doboz kókusz krém 1 kanál paradicsom szósz 2 db kókusz víz só Az elkészítés: Meghámozunk mindent, kis darabokra vágjuk. Olajat melegítünk belerakunk mindent, kivéve a kókuszt és a kókusz krémet. Átforgatjuk, felöntjük kis vízzel főzzük. Közben a kókuszt az alábbi módon előkészítjük. Szükség van egy sámlira, ami a fenti kritériumoknak megfelel. Rá kell ülni és dörzsölgetve le kell reszelni a kókuszt. Ha megfőtt minden összetevő a végén bele kell tenni a kókuszt, és a kókusz krémet, illetve a sót. Nem túl bonyolult kaja, de isteni.

A szék és a dörzsölgetés

A helyiek másik kedvenc kajája a Sambusas. Ez nemcsak az éttermekben, de az utcán is kedvelt, rétestésztából készült, hússal vagy zöldséggel töltött háromszögek. A lányok ilyet még nem csináltak, de ha érdekel valakit a receptje, akkor beszerzem tőlük.

Akkor essen pár szó a piákról és az üdítőkről. Az első héten nagyon rettegtünk a maláriától ezért alapvetően gin tonicot ittunk. Elméletileg a kinin nagyon jó megelőző szer a maláriára. A gint, az olcsóbb fajtát, 500 helyi pénzért vettük, ami HUF-ra átszámítva 1500 Ft. Mint látható a szorzó háromszoros. A tonikkal érdekes a helyzet. Itt annyira nem isszák az embereket a tonikot, hogy nincs is belőle két literes, csak fél literes. Ennek az ára 50 kenyai schilling. A 2 literes kóla 140 helyi pengő, ami egy kicsit drágább mint otthon. Ezeket alapvetően Dianin tudjuk beszerezni, ami 70 km tőlünk. Általában a kólám hamarabb elfogy mint, hogy mennénk Dianira, de erre is van megoldás. Emlékezték amikor a Coca Colát még 1 literes kólát abban a vastag falú üvegben lehetett kapni? Na, itt most pont ugyan ezt iszom. A fiúkat megkérem, ha a szembe levő településen járnak hozzanak már nekem ilyen üdítőt. Szoktak is. Teljesen más az íze, mint a műanyag falu kóláé.

Eredeti cikket itt tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpiszuaheli-konyha2/

Ma a konyhába viszlek be titeket, azon belül is a szuahéli konyha rejtelmeibe.

Mint már írtam korábban van két szakács lányunk, Mwanacombo és Mwanajabou. Ők isteni kajákat készítenek, és megígérték, hogy megtanítanak a szuahéli konyha remekeinek elkészítésére.

Itt a szigeten a konyhában nincs tűzhely, mindent faszénen készítenek a lányok. A kaják, így nagy ízletesek tudnak lenni. A hagyományos kenyai konyha nagyban különbözik a miénktől. Mi megszoktuk otthon, hogy leugrom a Tescóba és mindent megtudok venni, amit szeretnék. Itt bizonyos összetevőkért 70 km-t kell utazni. Így két lehetőség van, vagy hogy betárazol kajából, vagy utazgatsz mindennap. Mi a lehetőségeinkhez képest az elsőt választottuk. Azért írom, hogy a lehetőségeinkhez képest, mert a szigeten nincs áram, csak ha magadnak csinálsz. Van egy nagy generátorunk, amit esténként szoktunk bekapcsolni, mert igen költséges lenne ha egész nap menne. Ebből kifolyólag romlandó cuccokat nem tudok betárazni itt. Persze erre is van megoldás. A szigettel szemben 10 perces hajóútra van Shimoni, ahol az embereink a romlandó kajákat, így a hús, tej, tejföl stb. tárolják, szívességi alapon egy hotel hűtőjében. Szóval ha szükségünk van ilyen alapanyagra, akkor a fiúk átmennek és elhozzák. Mi ebből semmit nem vettünk észre egészen a mai napig. Ma rendeltünk kaját Diani Beachről, ami 70 km-re van tőlünk. Rendesen meg is hozták, le is ellenőriztük, majd a hús láttán jött a kérdés, hogy hova. Elmesélték, hogy hol van és hogy is működik ez.

Szóval van alapanyagunk így a lányok tudnak nekünk főzni. Jelen esetben azonban nem csak ránk főznek, hanem a munkásokra is, akik felújítják a közös fürdőszobát. Így találkoztam először az ugalival. Mint megtudtam ez a kaja, főleg a bennszülöttek és a szegény emberek fő étele. A sótlan ugali (puliszkaféle) és a mellé föltálalt főtt zöldségfélék, pörkölt szaft szerű dolgok, mártások ritkábban hús, hal, tojás vagy tejtermékek ugyan jól csillapítják az éhséget, és kellően táplálóak is, de az ínyenceknek vajmi csekély örömforrásként szolgálhatnának. Ezt eszik általában vacsira a munkások. Az ugalit kis gombócokká gyúrják és belemártják a szószba, így legalább van egy kis íze a cuccnak. Egyébként ettől olyan nagy a hasuk az afrikai embereknek. Tömik magukba a szénhidrátot, ami baromira hizlalja őket,de ugyanakkor tele lesz a gyomruk és nem lesznek éhesek.

Reggelire a munkások két dolgot szoktak kapni. Az egyik a mandazi. Erről már írtam, amikor az esküvői előkészületen jártam, pont ugyanezt gyúrták az asszonyok, csak akkor még nem tudtam a nevét. Mandazi a helyi fánk. Ennek összetevői víz, cukor, élesztő, liszt, kókusztej. Az utóbbi miatt nekem nagyon édes. Ezt is mártogatják, vagy simán, vagy porcukorral eszik. A mi munkásaink, az itteniek csak fundinak hívják őket, jellemzően mártogatják és teával szokták elfogyasztani.

Mwanajabou munkában

Ma mondjuk reggelire édes krumplit kaptak. Én szeretem a krumplit, de nem reggelire. Ez a fajta krumpli, sokkal töményebb és persze a nevéből adódóan édesebb is, mit az otthoni. Az elkészítés nagyon egyszerű, meghámozzák, megfőzik, és most jön a meglepetés. Természetesen ezt is szósszal eszik.

A munkások kajája után jöjjön a miénk. Ez természetesen nem a vendégek kajája, mert nekik, azért lesz bőven választék. A reggelink nem túl bonyolult. Vaj, dzsem, tojás, toast. Mivel a tojást így az elmúlt két hétben nagyon megutáltuk, ezért ezt a projektet leállítottuk. Marad a vaj, dzsem, és a toast kenyér. A drága férjem a mai reggelinkről részletesen ír a www.andrisbekenyazik.blog.hu oldalon ezért én annyira nem is megyek bele a részletekbe.

Holnap a mi vacsoráinkról lesz szó, amik tényleg igazi szuahéli recept alapján készülnek.

A Facebookon is megtalálsz minket.

Eredeti cikket itt tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpiszuaheli-konyha1/

A mai nap is gyorsan eltelt. Búvárfelszereléseket javítgattunk, majmokat fotózgatott. Erről bővebben a drága férjecském a www.andrisbekenyazik.blog.hu oldalon olvashatsz.

Este vendégeink voltak. Átjöttek a szigetről Emese ismerősei vacsorázni. A párocska úgy néz ki, hogy van egy 50 éves német nő és egy kb. 20 éves szuahéli fiú. Ők itt a szigeten, annak másik oldalán élnek. Próbálnak fejleszteni, házakat építeni, azokat kiadni, sziget túrákat és más programokat szervezni. Még nem voltunk náluk (csak elhajókáztunk a bejáratuk előtt), de Emese leírása szerint a hely teljesen alap szintű és egy ember max. 3 napig bírja. Nálunk alapból nincs áram, se hűtő, se folyóvíz, szóval semmi. Ők a kancsós módszerrel fürdenek, hideg italuk akkor van, ha átmennek az étterembe, ami mellettük helyezkedik el. Ellenben most elkezdtek csirkéket tenyészteni. Próbálnak önfenntartóak lenni. A csirkék mellett van még rengeteg cicájuk és egy szamaruk is, akit néha elvisznek sétálni. A nő, mint említettem jóval idősebb, és a férje kedvéért felvette a muszlim vallást, aminek az a következménye, hogy furcsa ruhákban és turbánokban járkál. Ezt a leírást mi előzetesen kaptuk Emesétől, így már nagyon kíváncsiak voltunk, hogy milyenek is lehetnek.

Vacsi előtti szokásos naplemente fotózás

Vacsira voltak hivatalosak hozzánk, ami itt a szigeten igen nagy dolgot jelent, már csak azért is, mert nem sok fehér ember él itt, akik meg itt élnek, azok meg nem igazán hívják meg egymást vacsorára. Szóval 17 órára pontosan meg is érkeztek. Bemutatkoztunk, Emese megmutatta neki a hasziendát, majd leültünk enni. A szakácslányaink kitettek magukért most is. Volt fincsi gombapüré leves, hal, sült krumpli, saláta, öntet, és desszertként sima palacsinta mézzel. Nagyon finom volt. Kiderült, hogy a hölgy 2 éve él itt a szigeten. Eredetileg német. Nem igazán tudjuk miért is jött ide a szigetre lakni, de ha jól sejtjük hasonló okok miatt, amiért mi itt vagyunk. Élvezzük a tengert, nincs stressz és nem azon agyalunk, hogy az adott hónapban milyen váratlan kiadás, adó jöhet. Ez tényleg csak feltételezés, de meg fogjuk tudni az igazi okát. A hölgyet Aminának hívják. Most a szigeten dolgozik, tanítja a gyerekeket angolul. A faluban van általános iskola. Itt a gyerekek már egészen fiatalon elkezdenek beszélni angolul, aminek az a jóságos következménye, hogy itt szinte mindenki, de tényleg mindenki beszél angolul. Mesélte, hogy most az iskolában a tanárok sztrájkolnak, így most ő még többet segít a gyerekeknek, főleg azoknak akik, most fognak végezni és záróvizsgájuk lesz. Amina 5 nyelven beszél folyékonyan. Angolul, németül, hollandul, franciául, olaszul, és most tanulja a szuahéli nyelvet. A férje angolul, szuahéliül, franciául és lengyelül beszél. A srác, ha jól tudom, a faluból származik. Kíváncsiak voltunk, hogy miért akar egy itteni ember lengyelül megtanulni, és egyáltalán hogyan? Kiderült, hogy a tanulás oka, az volt, hogy ide sok lengyel turista, búvár jön és tudjon velük beszélgetni. Nyelvtanárhoz nem járt a srác, hanem vett egy könyvet, és abból szépen önállóan megtanulta a nyelvet. Ha voltak lengyel vendégek, akkor természetesen beszélgetett velük, így a nyelvet már tökéletesen beszéli. Mivel a mi angolunk (szerintem még a magyarunk sem) túl jó, ezért felajánlották, hogy bármikor menjünk át hozzájuk, tanít minket, segít nekünk, szóval gyakorlunk. Ha már ilyen emberekkel találkoztunk, le is csaptam a lehetőségre, hogy esetleg, az angol mellett a franciát is frissítsük már fel. Kb. 11 évig tanultam, így remélem az agyam rejtett zugában tárolt francia infók visszajönnek.

Kíváncsi voltam, hogy milyen is egy muszlim vallású nő élete, mindennapja itt a szigeten. Elmesélte, hogy a muszlim nők 4-kor kelnek, kaját csinálnak, majd a hajnal 5-kor kezdődő imádságra készülnek. A gyerekek is 4-kor kelnek és ők még tanulnak az ima előtt. Ez a mindennapi reggeli rutin. Jesszusom. Hajnalban én is szoktam hallani az imára hívást, de azt gondoltam, hogy ez olyan dolog, hogy aki ráér, vagy fent van, elmegy, a többiek csicsikálnak tovább. Utána a nő megy dolgozni, vagyis az iskolába tanítani, egész nap. Este főzés, korán fekvés. Mivel nem tudtunk sokat beszélgetni, ezért még ki fogom vallatni, mert kíváncsi vagyok, hogy tényleg ennyit csinálnak, vagy azért van még más programjuk ezen kívül. Egyébként minden tiszteletem az övékéé, de én nem tudnám ezt csinálni. Így a muszlim vallás felvételét kilőttem a sorból.

A csajon nem volt egyébként, se turbán, se semmiféle test idegen dolog. Teljesen jól fel volt öltözve. Ezt azt jelenti, hogy egy fekete len nadrág, és egy ing volt rajta. Az inget ő varrta és nekem nagyon tetszett a mintája. Barna volt maga az ing és a hátán rajta volt az Afrika térkép. Az anyaga kanga volt, amit itt viszonylag olcsón be lehet szerezni. Venni fogok valami hasonlót magamnak, és megkérem varrjon nekem valami csini rucit:-)

Amináék feljárója és háza

Mivel nincs saját csónakjuk ezért Otis visszavitte őket az este végén. Nagyon kis hálásak voltak a meghívásért, és szerintem még sokat fogunk velük találkozni, mert nagyon kis szimpik voltak.

Eredeti cikket itt tudod elolvasni:http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpiszigetlako-vendegek-jottek-hozzank/

Az előző bejegyzésemben esküvői előkészületen jártunk, most átmegyünk ismét Diani Beachre. A város kb. 70 km-re van a szigettől. Ma elvittük a főnökünket Peterhez, mert ott tölti az indulása előtti utolsó éjszakát. Jött velünk az egyik alkalmazott is, aki nem érezte túl jól magát és kérte, hogy vigyük be az orvoshoz. Indulás előtt Emese még tartott egy staff meetinget, ahol hivatalosan is átadta nekünk a staféta botot. Átmentünk Shimonira és már zúztunk is Diani Beachre. Az út kb. 15 km-en keresztül szép vörös földúton vezet keresztül, aminek az a következménye, hogyha letekerve hagyod az ablakot, akkor minden vörös lesz az autóban. Útközben volt időm elmélkedni. Pont ma beszéltük a férjemmel, hogy 3 hete, hogy elindultunk otthonról.

Az út előtt (bár kaptunk felkészítést) nem igazán tudtam elképzelni, hogy mire számíthatunk, persze volt valami elképzelésem. Mi a legrosszabbra voltunk felkészülve, mert úgy gondoltuk, hogy ha jobb, akkor örülünk neki. Ez be is igazolódott szerencsére. Sokkal szebb és jobb a sziget, mint amit el tudtunk képzelni. Így 3 hét után még mindig csodáljuk az óceánt, annak változásait, az ár-apály mértékét, élvezzük, hogy napi 24 órában friss levegőt szippantunk. Reggelente kiülünk a teraszra kávézni és nézzük a vizet. Mennyivel kellemesebb így kávézni, cigizni, mint a VII. kerületben. Nem tudjuk, hogy elfog-e múlni ennek a varázsa, de reméljük, hogy nem és még nagyon hosszú ideig kitart ez az érzés.

Jelenleg ez az otthonunk. Idáig bárhonnan is jöttünk haza itt, nagyon vártunk a megérkezést. Nem azért mert nem éreztük volna jól magunkat, hanem azért, mert már-már otthonunknak tekintjük a helyet. A partra megérkezve jó látni a makuti tetős kis épületet, és tudjuk, hogy percek kérdése és otthon leszünk. Természetesen továbbra is Magyarország jut eszünkbe, ha kimondjuk az otthon szót, de most átmenetileg ez lett az otthonunk, hiszen itt élünk. Az elmúlt pár hónapban költöztünk, és mivel költözés után az albérlőnk egyből be is költözött így mindig máshol húztuk meg magunkat. Így történt, hogy a férjem üzlete volt az otthonunk, egy hónapig, aztán a szüleimnél volt az otthon egy hétig, majd Zotyióka barátainknál voltunk pár napot otthon. Az otthon szerintem egy helyrajzi kérdés. Ha jól érzed magad ott ahol vagy simán lehet azt otthonnak hívni, még ha hivatalosan nem is az.

Szerintem még nem nagyon fogtuk fel, hogy mi itt fogunk élni, ez lesz az otthonunk. A szülők, tesók, barátok (az igazi barátok) persze mellettünk állnak és szurkolnak nekünk nagyon. Kicsit rossz, hogy nem tudod őket bármikor felhívni, de ezen nagyon sokat segít az internet. Így tudunk velük beszélgetni, látjuk egymást, tudunk mindenről, ami velük történik, és ez nagyon jó. Hiányoznak nekünk az otthon maradtak, de például van, aki most többet lát minket a képernyőn, mint előtte bármikor élőbenJ Tudom, hogy ez nem ugyanaz, de nagyszerű hiánypótlás.

Pont azon gondolkodtam, hogy mennyire nem zavarják itt az embert bizonyos dolgok, amitől otthon a falra tudnánk mászni. Itt a szigeten nincs áram. Mi is magunknak csináljuk az áramot. Erre van egy nagy generátorunk, és ki van egészítve nap elemmel. A generátor este megy, 1-2 órát, a napelem pedig az éjszaka hátralevő részében, üzemeltetve a ventillátorokat, lámpákat stb. Szóval egész nap nincs áram. Otthon, ha már 1 óráig áramszünet van, frászt kap az ember, mert nem tud nélküle élni. Itt ez nem baj, nem is hiányzik, mert kárpótol minket a meleg, az óceán, és az, hogy nincs stressz. Én már annyira kisimultam itt, hogy szerintem 5 hónapot simán letagadhatok a koromból.

Itt nincs McDonald’s, és társai. Ahol éltünk, ha nagyon éhes az ember bemegy megrendeli, megeszi. Itt még gáztűzhely sincs, mivel a szakács lányaink, mindent faszénen csinálnak. Tényleg mindent, a toast kenyeret, a levest, sült dolgokat. Teljesen más íze van az így elkészült kajáknak. Ebből kifolyólag sokkal egészségesebben is étkezünk. Rengeteg halat, tengeri herkentyűt, salátát, de ma például csirke pörköltet ettünk. Igaz ebben volt egy kis gyömbér is, így az alapíz mellé kaptunk még egy kis pikáns ízt is. Nagyon finom lett így, jól esett. Azt nem mondom, hogy a 3 hét alatt nem fordult meg a fejünkben, milyen jó lenne, egy kis szalámi, kolbász, szalonna, fehér kenyér hagyma kombó, de bízunk benne, hogy jönnek barátok és hoznak nekünk. A szakácslányaink mindennap reggeli-ebéd-vacsora sorral készültek nekünk. Mivel nem bírunk ennyit enni szóltunk nekik, hogy oké elég lesz a reggeli, késő ebéd. Persze nem titkolt célunk, hogy fogyjunk is egy kicsit. Így 3 hét alatt ketten már leadtunk 5 dkg-ot.

Mivel nincs áram, érthető, hogy nincs mosógép sem. Nem tudtuk, hogyan is fog működni ez a dolog. Én ki akartam hozni a nagyim mángorló készletét, de a Kite miatt erre esély sem volt. Kiderült, hogy ezt is a szakács lányok csinálják szabadidejükbe, kézzel. Mindig megbeszéljük, hogy a héten melyik nap lesz a mosás és meg is csinálják aznap. Én mondtam nekik, hogy természetesen segítek, de ők nem engedik, szó szerint elzavarnak. Kicsit furcsa érzés, hogy mos rám valaki, hiszen drága szüleimen, drága anyósomékon, és drága Veruskámékon  kívül más még nem mosott rám. Mint említettem nincs mosógép, minden egyes ruhadarabunkat, egyenként mossák ki kézzel egy műanyag vödör felé görnyedve. Le a kalappal a lányok előtt, szerintem erőn felül teljesítenek.

Mwanajabou a konyhában

Mivel harmadik országbeli kenyai tengerparton vagyunk, ezért nem meglepő módon az édes víz itt igen nagy kincs. A vizet itt a bázison egy nagy tartályba gyűjtik össze az esős évszak alatt. Idén nagyon kevés eső esett, ezért át kell menni a faluba édes vizet venni. Most nagy fürdőszoba átalakítások vannak, és mivel egy főcsap van mindenhol elzárták a vizet. Így most a zuhanyzás úgy néz ki, hogy beviszünk egy kanna vizet, azt átöntjük kisebb flakonba és már zuhanyozunk is. Persze meleg víz nincs, de az az igazság, hogy itt most 30 fok felett van a hőmérséklet, és még jól is esik hideg vízzel zuhanyozni. Otthon persze ez se nagyon tetszene, de itt ez nem téma nálunk. A fürdőszoba átalakítások során most olyan cuccok lettek beépítve, amiket nem zabál fel a sós párás levegő. Vagyis műanyag. Így most már wc lehúzásnál működhet a sós víz, és nem pazaroljuk a drága édes vizet.

Otis még fázik 30 fokban

Nagy izgalommal várjuk, hogy jöjjenek vendégek. Itt még nincs szezon, legalábbis nem a búvároknak és a kite-osoknak. Kell, egy pár hét még mire szépen letisztul a víz és a látótávolság is jobb lesz. A jobb alatt azt értem, hogy nem 8 méter. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogjuk a vendéglátást, és mindent meg fogunk tenni, azért, hogy jól érezzék magukat az vendégeink. Otthon is próbáltunk mindent megtenni azokért, akik nálunk jártak. Reméljük sikerült. A vendégeket én más ok miatt is nagyon várom. Idén szereztem meg a búvároktatói vizsgámat, azonban gyakorlatra még nem nagyon tudtam szert tenni. Első tanítványom természetesen az öcsém volt. Elvittem uszodába, ahol gyönyörűen teljesített én meg izgultam. Most már nagyon várom, hogy merüléseket vezessek, és oktassak. Erre lesz lehetőségem, ugyanis, a bázison van 2 ember akiket divemasterré kell kiképeznünk. Ezt mind angolul, úgy hogy még életükben nem tanultak fizikát. Dupla kihívás lesz, de legalább nyelvet is tanulok, és még gyakorlatom is lesz búvároktatás terén.

Összefoglalva a dolgokat, elmondhatom, hogy a kisebb akadályok ellenére, imádok itt lenni, élvezem minden percét és nagyon remélem ez még irtó sokáig ki fog tartani.

Eredeti cikket itt tudod elolvasni: http://www.kajak-kite-buvarkodas-kenyaban.hu/tyimpiegy-kis-elmelkedes-az-elmult-3-hetrol/